Pénzért ment férjhez muszlimokhoz több magyar nő

Vágólapra másolva!
Elkezdődött a kiskunhalasi járásbíróságon azoknak a szerb és magyar állampolgároknak a büntetőpere, akiket azzal vádolnak, hogy érdekházasságok szervezésében segítettek. Az ügy 2013-ban robbant ki, amikor gyanús lett a szerb hatóságoknak, hogy feltűnően sok Szerbiában élő muzulmán férfi köt házasságot magyar nőkkel – írja a hirado.hu. 
Vágólapra másolva!

Két magyar és két szerb állampolgár, továbbá 38 – már elvált – nő állt bíróság elé hétfőn Kiskunhalason – írja a hirado.hu.

Az ügy 2013-ban robbant ki, amikor gyanús lett a szerb hatóságoknak, hogy feltűnően

sok Szerbiában élő muzulmán férfi köt házasságot magyar hajadonokkal,

csak Szabadkán 42 ilyen házasságot regisztráltak abban az évben.

A nyomozás kiderítette, hogy a házasságkötésekre azért volt szükség, mert a schengeni határokon kívülről érkező állampolgárokra vonatkozó szabályok kijátszhatók abban az esetben, ha a szerb férfiak házasságot kötnek magyar állampolgárokkal. Ebben az esetben rájuk is az uniós tagországok állampolgáraira vonatkozó szabályok vonatkoznak, vagyis adott esetben

szabadon mozoghatnak az unió tagországaiban, illetve akár letelepedési engedélyt is kérhetnek.