A NOB elnöke szerint a népszavazási kezdeményezés csak politikai haszonszerzésre kellett

Budapest, 2017. január 4. A Budapest 2024 által 2017. január 4-én közölt legfrissebb aktuális látványterv a Kossuth téri Íjászközpontról, az esetleges 2024-es budapesti olimpia íjászversenyeinek helyszínéről. A látványtervet a Brick Visual, az építési terveket a BORD Építész Stúdió készítette. A 2024-es olimpia rendezési jogáért a magyar főváros Los Angelesszel és Párizzsal verseng, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptember 13-án, Limában dönt a helyszínről. MTI Fotó
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint politikai célok vezérelték a budapesti olimpia ellenzőit, akik aláírásgyűjtésükkel komoly veszélybe sodorták a 2024-es magyar fővárosi pályázatot.
Vágólapra másolva!

Thomas Bach, a NOB elnöke szerint a referendum körül kialakult helyzetet hátsó szándékkal arra használták, hogy

feltegyék magukat Magyarország politikai térképére, és egyszerűen csak nevet akartak szerezni maguknak.

Bach az AP hírügynökségnek adott interjújában reagált azokra a felvetésekre is, miszerint, ha Budapest kiszállna a versengésből, akkor a másik két kandidáló, Párizs és Los Angeles a 2024-es és a 2028-as olimpiát is eloszthatná egymás között. Bach szerint mind a francia, mind az amerikai pályázat vezetői kijelentették, hogy jelenleg csak a 2024-es ötkarikás játékokra összpontosítanak.

Pénteken a Momentum Mozgalom 266 151 aláírást adott le az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazás érdekében. Az aláírásgyűjtésben, bár korábban támogatták a rendezés ötletét, az LMP, az MSZP, az Együtt és a Párbeszéd aktivistái is részt vettek.

Az aláírások leadása után, péntek este Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, Budapest főpolgármestere megbeszélést folytatott a budapesti olimpiai pályázat további sorsáról. Megállapodtak abban, hogy jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés és a kormány is külön-külön áttekinti a helyzetet. Ezt követően Orbán Viktor és Tarlós István újból találkozik, és megvitatják a további szükséges teendőket.

A Budapest 2024 olimpiai pályázat vezetése szerint az olimpiaellenes aláírásgyűjtés hatására jelentősen csökkentek Magyarország esélyei arra, hogy ötkarikás játékokat rendezhessen.