Gyertyagyújtással emlékeznek az áldozatokra a gimnázium épületénél

Szinyei Merse Pál Gimnázium előtt megemlékezés Olaszország, halálos buszbaleset, A4-es autópálya, Verona Mécses
Budapest, 2017. január 21. Mécsest gyújt egy megemlékező az előző napon este történt buszbaleset áldozatainak emlékére a VI. kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium előtt 2017. január 21-én. Egy az iskola diákjait szállító, Franciaországból hazafelé tartó autóbusz az észak-olaszországi A4-es autópályán egy veronai csomópontnál balesetet szenvedett, majd kigyulladt. Tizenhat középiskolás diák életét vesztette, huszonhatan megsérültek. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Rengeteg mécsest és virágot helyeztek el a gyászolók a budapesti Szinyei gimnázium épülete előtt, este 6 órára pedig újabb megemlékezést hirdettek. A gimnázium diákjait és tanárait szállító busz betonoszlopnak ütközött pénteken éjjel Olaszországban, majd kigyulladt. Tizenhatan meghaltak, többen súlyosan megsérültek.
Vágólapra másolva!

Folyamatosan érkeznek a gyászolók a VI. kerületi Szinyei Mersei Pál Gimnáziumhoz, hogy a veronai buszbalesetben elhunytakra emlékezzenek. A diákok, tanárok és szülők gyertyát gyújtva fejezik ki együttérzésüket, sokan egy szál virágot is elhelyeznek az iskola bejárata mellett, több diák pedig az épületbe is bemegy.

A képre kattintva galéria nyílik! Forrás: MTI/Marjai János

A helyszínen több gyászolóval is beszéltünk, és a legtöbben azt emelték ki, hogy még mindig nagyon sok a bizonytalanság, sok diákról még most sem tudják, túlélte-e a balesetet vagy sem. Egy már elballagott fiú megtörten, kisírt szemekkel meséli, hogy

még mindig nem tudja biztosan, mi történt a kilencedikes unokatestvérével.

Egy másik, szintén volt szinyeis fiú arról beszélt, hogy két tizedikes diákot ismert a balesetet szenvedett csoportból, de semmi biztosat nem tud róluk. Viszont fontosnak érezték, hogy jelenlétükkel kifejezzék, együttéreznek az áldozatok hozzátartozóival.

„Nagyon sok az egymásnak ellentmondó információ" – ezt már Jáki Gábor igazgatóhelyettes mondta az Origónak a helyszínen.

Az iskola épületében pszichológusok is vannak, tette hozzá, ők megpróbálnak segíteni a tanulóknak az események feldolgozásában.

Nem az iskola hívta be a diákokat, maguk szervezték a megemlékezést, de aztán tanárok is csatlakoztak, és kinyitották az épületet. Mint megtudtuk, hétfőn nem lesz tanítás, de nem a buszbaleset, hanem a félévi osztályozó konferencia miatt.

Az igazgatóhelyettes nem tudta sem megerősíteni, sem cáfolni azokat az értesüléseket, amelyek szerint a több diákot kimentő tornatár két fia is meghalt a tragédiában.

Az iskola előtt szombat délután már nem volt akkora a tömeg, mint korábban, inkább folyamatosan érkeztek a gyászolók, de az utca iskola előtti szakaszát továbbra is rendőrök zárták le. Este 18 órától pedig gyertyagyújtást szerveztek a Facebookon, már hat óra körül nagy tömeg gyűlt össze.