A Fidesz segít a Czeglédy-ügy károsultjainak kárpótlásában

Czeglédy
Vágólapra másolva!
Országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a Fidesz a Czeglédy-ügyben érintett diákok kárrendezésével kapcsolatban - mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese budapesti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Bóna Zoltán közölte, a javaslatról jövő csütörtökön tárgyal az Országgyűlés. A fideszes politikus azt mondta: a gyanú szerint Czeglédy Csaba és bűnszervezete több mint hárommilliárdos költségvetési csalást követett el, és több száz diákot lopott meg" azáltal, hogy az elvégzett munkájuk után járó bért nem kapták meg. Bóna emlékeztetett arra, hogy korábban a diákok képviselői a kormány és a parlament segítségét kérték. A kormánypártok úgy látják, hogy a parlamentnek és a kormánynak lépnie kell, és gondoskodnia kell a diákok kártalanításáról - mondta.

Czeglédy Csaba Forrás: Szegedma.hu

A fideszes politikus szerint vizsgálni kell azt is, hogy a diákokat foglalkoztató, a Czeglédy Csaba által vezetett Humán Operátor Zrt. tevékenységének volt-e köze a balliberális pártok finanszírozásához, hiszen Czeglédy Csaba a DK, az Együtt és az MSZP önkormányzati képviselője Szombathelyen. A napokban pedig az is kiderült - tette hozzá -, hogy Gyurcsány Ferenc is pénzelte őt.
Úgy fogalmazott:

Szerinte az sem kizárt, hogy a Czeglédy bűnszervezete által eltüntetett pénzből akarták finanszírozni a baloldal teljes kampányát.
Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő csütörtökön jelentette be: az Európai Unió csalás elleni hivatalához, az OLAF-hoz fordul amiatt, hogy

Gyurcsány Ferenc cége, az uniós megbízást is elnyerő Altus 80 millió forintot adott Czeglédy Csabának, aki jelenleg előzetes letartóztatásban van.

A gyanú szerint az MSZP és Gyurcsány ügyvédjeként ismert Czeglédy vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2016 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka közvetítéssel foglalkozott. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló és a Humán Operátor Zrt.-hez köthető emberek, az azt követő szinten lévő közvetítő cégek, illetőleg a céghálózat alján levő és strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével a diákmunka-közvetítés után járó közterhek megfizetését elkerüljék.

A gyanú szerint a bűnszervezet

csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek


azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.