Kósa: Három frakció egyetért az alaptörvény-módosítás szövegével

Kósa Lajos
Budapest, 2016. október 26. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatót tart a négypárti - a Fidesz, a KDNP, valamint a Jobbik és az LMP részvételével tartott - tárgyalás után a Parlamentben 2016. október 26-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A Fidesz, a KDNP és a Jobbik egyetért a hetedik alkotmánymódosításnak a frakcióközi egyeztetések után kialakult szövegével, ám „politikai kérdések fennmaradtak" - mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az előterjesztésről tartott szerdai négypárti - a Fidesz, a KDNP, valamint a Jobbik és az LMP részvételével tartott - tárgyalást követő sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Az LMP később dönt arról, hogy a szöveg ismeretében támogatják-e az alkotmánymódosítást, vagy sem.

A Jobbik fenntartotta azt a véleményét, hogy ki kell vezetni a letelepedési kötvényt – a párt korábban ezt támasztotta az alaptörvény-módosítás támogatásának feltételéül. A Fidesz szerint azonban ennek semmi köze az alkotmány módosításához, a kötvények ügye finanszírozási kérdés – mondta Kósa Lajos.

Kósa Lajos az egyeztetésről Forrás: MTI/Kovács Tamás

A frakcióvezető szerint a törvényalkotási bizottság elé kerülő alkotmánymódosítási szöveg „minden igényt kielégít, kompromisszumos, mindenkinek benne van a saját javaslata”, „innentől kezdve a politikai kérdések maradtak fenn”, ezek megoldását viszont a frakcióközi megbeszélésen nem tűzték ki célul.

A legfontosabb kompromisszumok között említette, hogy a migrációs kérdésekre vonatkozó jogszabályi területeket sarkalatosnak minősítették, azaz a jelen lévő parlamenti képviselők kétharmadának támogatásához kötötték.

A parlamenti zárószavazást november 8-án meg lehetne tartani, de végleges döntés még nincs - tette hozzá.