Behívatta 1956 miatt az orosz nagykövetet Szijjártó

Vágólapra másolva!
A Külügyminisztériumnak be kellene hívatni az orosz nagykövetet, mert az orosz állami televízióban pogromnak nevezték az 1956-os forradalmat – áll az LMP közleményében. Az ellenzéki párt szerint ugyanakkor az MSZP-nek ki kellene zárnia soraiból Havas Szófiát, aki a műsorban ugyancsak gyalázta a forradalom emlékét. A Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden behívatta az orosz nagykövetet. 
Vágólapra másolva!

A közlemény felidézi, hogy Dmitrij Kiszeljov, az orosz állami média igazgatóhelyettese az állami orosz televízió egy műsorában az első színes forradalomnak nevezte 1956-ot, és azt sejtette, hogy nyugati hatalmak – vagyis Amerika – álltak mögötte.

Ugyanebben a műsorban az orosz állami televízióban

pogromnak nevezték a forradalmat, és tényként állították például, hogy ezrével engedtek el nácikat a börtönökből.

A műsorban ezt követően perceken keresztül az MSZP-s Havas Szófia gyalázta 1956 emlékét az LMP szerint.

Az LMP úgy véli,

megengedhetetlen, hogy az egykori elnyomók mai állami médiája hazugságokkal próbálja bemocskolni az ellenük vívott 1956-os forradalmat.

Az ellenzéki pártnak az a véleménye, hogy a magyar Külügyminisztériumnak minden lehetséges módon tiltakoznia kell az orosz állami televízió hazugságai ellen, és be kell kéretnie az orosz nagykövetet.

Behívatták

Kedden a Külgazdasági és Külügyminisztériumba kérettük Oroszország budapesti nagykövetét – közölte a minisztérium. A találkozón a KKM világossá fogja tenni, senkitől sem viseljük el, hogy megalázó módon beszéljen az 1956-os forradalomról és a forradalom hőseiről.