Kósa Lajos: A szabadság a függetlenséghez kapcsolódik

Kósa Lajos
Debrecen, 2016. október 23. Kósa Lajos, a térség országgyűlési képviselője, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján tartott megemlékezésen a Debreceni Egyetem melletti ’56-os emlékműnél 2016. október 23-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Magyarországon, a magyar történelemben a szabadság a függetlenséget jelenti – mondta a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője az október 23-i megemlékezésen Debrecenben.
Vágólapra másolva!

Kósa Lajos az Egyetem téren, a Melocco Miklós által készített 1956-os emlékműnél mondott beszédet: "mi, magyarok

– mondta.

"Nincs másik olyan nép Európában, amelynek minden nemzeti ünnepe arról emlékezik meg, hogyan léptünk fel, miképpen harcoltunk a függetlenséget jelentő szabadságért, azért, hogy a magunk urai legyünk" – mondta Kósa Lajos, utalva az oszmán, a Habsburg-, majd a szovjet hatalom elleni szabadságküzdelmekre.

Kósa Lajos párhuzamot vont az 1956-os és a mai események között Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Arról is beszélt, hogy hatvan évvel ezelőtt a szabadság vágya újra egységbe kovácsolta a nemzetet, és a fiatalok tanúságot tettek a szabadság erejéről.

Kósa Lajos párhuzamot vont az 1956-os és a mai események között. A frakcióvezető szerint október 2-án "megint létrehoztuk azt az egységet, amely azt üzeni a nagyvilágnak: a magyarok, ha a függetlenségükről van szó, összefognak, és megvédik a saját szabadságukat".

A megemlékezés előtt a város közgyűlése és a Debreceni Egyetem (DE) szenátusa együttes ünnepi ülést tartott az egyetem központi épületében, ahonnan hatvan évvel ezelőtt elindult az egyetemi ifjúság a belváros felé.

Papp László (Fidesz–KDNP) polgármester ünnepi beszédében

Debrecent "a magyar szabadság kiindulópontjának" nevezve

arról beszélt, hogy a város "ha kellett, óvta a nemzet szabadságának ügyét, mint 1849-ban, ha kellett – mint 60 évvel ezelőtt –, elsőként emelte magasba a szabadság zászlaját, és lett szikrája '56 forradalmának".

Megemlékezés a Debreceni Egyetem melletti ’56-os emlékműnél Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora arról beszélt, hogy csakúgy, mint 1848-ban, 1956-ban is a fiatalok álltak a változások élére.1956-ban nem volt központi parancs, az eseményeket nem Budapestről irányították, hanem Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, kicsivel később Budapesten mondták ki: elég volt abból, ami addig történt.

A debreceni megemlékezések folytatásaként vasárnap délután a Csokonai Színház előtti téren

felavatják a forradalom és szabadságharc debreceni hőseinek és áldozatainak tiszteletére emelt emlékművet,

amelyet Győrfi Lajos szobrászművész készített. 6 órakor pedig egyszerre szólalnak meg a város templomainak harangjai a debreceni hősök emlékére.