A bomba vezethetett el a Teréz körúti robbantóhoz

teréz körúti robbantás sajtótájékoztató video
Budapest, 2016. október 20. A Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjének elfogásáról készült videofelvételt vetítik le az elfogást bejelentő sajtótájékoztatón a Központi Nyomozó Főügyészségen 2016. október 20-án. Előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű fiatalembert a Teréz körúti robbantással összefüggésben. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Ahogy azt korábban megírtuk, sok kérdésre egyelőre nem akarnak válaszolni a Teréz körúti robbantással kapcsolatban a nyomozók. Ennek az az oka, hogy – ahogy fogalmaznak -, ha bizonyos dolgokat elmondanak, akkor az hátráltahatja a nyomozást. Ezért két szakértőt kérdeztünk arról, hogy hogyan foghatták el a férfit, akit a robbantással gyanúsítanak.
Vágólapra másolva!

Ebben az állapotban nagyon sok a nyitott kérdés,

- mondja Kiss László rendőrségi szakértő, aki korábban több kiemelt jelentőségű bűnügyön dolgozott.

Szerinte a kihallgatáskor nagyon sok információhoz juthatnak hozzá a rendőrök illetve az ügyészek.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az elfogott férfi egyelőre nem tett vallomást. Ez Kiss szerint nagyban megnehezítheti nyomozást. Ezért minden bizonnyal megkeresik majd a férfi rokonait, hogy beszéljenek vele, hogy tegyen vallomást.

A robbantón is segíthet, ha beszél

Ha már az ügyvéd is látja, hogy mit lehet kihozni az ügyből, és ha valóban erősek a bizonyítékok –a főügyész korábban ezt mondta – akkor

Korábban az Origo is megírta, hogy miután a férfit elkezdték figyelni, az anyját a rendőrök egy igazoltatás közben szondáztatták, majd

a szondából szerzett DNS mintát hasonlították össze a robbantásnál hagyott DNS mintákkal.


Ez az egész teljesen életszerű – mondja a szakértő. Szerinte, egy ilyen fontos ügynél használhatnak a rendőrök ilyen módszereket. Azt is mondja, azt tudni kell, hogy a

Ha most megtörtént, minden bizonnyal nem minden alap nélkül tették.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt


az egyébként, hogy a szondáztatásból nyert DNS minta alapján azonosítsanak valakit nem ütközik semmilyen jogszabályban - mondja Kiss.

Összehangolt nyomozás

A nyomozást, azt, hogy a férfi elfogásán több, mint ezer ember dolgozott, Kiss szerint úgy kell elképzelni, hogy

feláll több törzs, amelyeket egy központ irányít. Mindegyik törzsnek van egy irányítója. Törzsbe befutó információk, csak az kapja meg, akinek szüksége van rá, aki fel tudja dolgozni. Legyen az rendőr, kommandós vagy tűzszerész.

A szakember szerint az elfogás is pont így történhetett. Készült rá egy terv, akár gyakorolhatták is, hogy minden úgy történjen, ahogy szeretnék.

A bomba fontos nyom lehetett

Mindegyik házi készítésű bomba speciális, azt minden esetben a támadáshoz méretezik – ezt már az általunk megkérdezett tűzszerész szaktanácsadó mondja. Gáll Tamás arra reagálva, hogy korábban felmerült, hogy a rendőrök vadászok segítségét kérték abban, hogy nem láttak-e az erdőben olyan nyomot, ami robbantásra emlékeztet, azt mondja, ezt teljes mértékben el tudja képzelni. Azt is mondja

Szerinte a férfi elfogásában nagyban segíthetett az, hogy

a bombát rekonstruálták.

Minden bizonnyal el is készítettek egy ugyanolyat. Aztán alkotóelemenként utána néztek, hogy ki gyártotta az egyes alkatrészeket és honnan lehet azokat megrendelni, így pedig vissza lehetett követni azt, hogy a robbantó mit, honnan szerzett be.