Műtét után intenzív osztályon ápolják a robbantásban megsérült két rendőrt

Vágólapra másolva!
Elszenvedett sérüléseikhez képest kielégítő, stabil annak a két budapesti rendőr tiszthelyettesnek az egészségi állapota, akik a Teréz körúton történt robbanás során megsérültek – közölte a rendőrség. A rendőrség cáfolta azt a közösségi médiában terjedő hírt, amely szerint az egyik megsérült rendőrnek vérre lenne szüksége. 
Vágólapra másolva!

A 23 éves törzsőrmesternő életveszélyes, a 26 éves törzsőrmester súlyos sérüléseket szenvedett.

A műtéteket követően mindkettőjüket intenzív osztályon ápolják, hozzátartozóik és parancsnokaik a Honvédkórházban tájékozódtak egészségi állapotukról.

Mindkét rendőr 2011. december 1-je óta szolgál, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rendészeti Szervek Közrendvédelmi Főosztály járőrvezetői.

A rendőrség cáfolta azt a közösségi médiában terjedő hírt, amely szerint az egyik megsérült rendőrnek vérre lenne szüksége.