Egy hónapig meg kell őrizni a térfigyelő kamerák felvételeit

Oktogon
Király utcai robbanás
Vágólapra másolva!
Segíthet a szombat éjszakai robbanás nyomozásában bármelyik budapesit térfigyelő kamera felvétele. Ezért a rendőrök azt kérik azokat, akik ilyeneket működtetnek, hogy 30 napig ne töröljék a felvételeket.
Vágólapra másolva!

A rendőrség azt kéri, hogy minden budapesti vállalkozás, társasház vagy lakó, aki üzemeltet térfigyelő kamerát, őrizze meg a rögzített felvételeket 30 napig, vagyis 2016. október 24-ig. A rendőrség azért kéri ezt, mert bármelyik felvétel - legyen az bárhol Budapesten - segíthet a szombat éjjeli, Teréz körúti robbanással kapcsolatos nyomozásban. Közleményükben azt is írták, hogy továbbra is várják azoknak a szemtanúknak a jelentkezését, akik a robbanás helyszínén vagy közelében voltak.

Az, hogy Budapest egész területén kérik a felvételek megőrzését azt jelentheti, hogy nagy területen mozoghatott az, aki robbantott a Teréz körúton szombaton éjszaka és minden lépéséről tudni akarnak a rendőrök.