Belvárosi robbanás: összehívták a nemzetbiztonsági bizottságot

Molnár Zsolt, bizottsági ülés, mszp
Budapest, 2014. március 25. Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Képviselői Irodaházban 2014. március 25-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke összehívta a testület ülését hétfő reggelre. Molnár Zsolt azt mondta, az ülésen részletes beszámolót vár a hatóságoktól a szombati, Teréz körúti robbanás kivizsgálásának eredményéről, a robbanás lehetséges okairól.
Vágólapra másolva!

Molnár Zsolt vasárnapi közleményében azt írta, a szombat esti ismeretlen eredetű robbanás kivizsgálása a rendőrség kötelessége csakúgy, mint a tényekre szorítkozó, tárgyszerű tájékoztatás. A civil kontroll biztosítása pedig a nemzetbiztonsági bizottság kötelessége, ezért a vizsgálat eredményéről, a robbanás lehetséges okairól részletes beszámolót vár a hatóságoktól hétfő reggeli ülésén - írta. A bizottságot hétfő reggel 8 órára hívta össze az elnök.

Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Molnár Zsolt hozzátette: az ügyben csak tárgyszerű tájékoztatásnak van helye, "találgatásokra, spekulációkra, híresztelésekre alapozva nincs helye félelemkeltésnek", ez pedig - mint írta - minden közéleti szereplő és véleményformáló közös felelőssége. A nemzetbiztonsági bizottság elnöke közleményében mielőbbi felépülést kívánt a robbanásban megsérült rendőröknek.

Felelősségteljes magatartást

A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára szerint a legfontosabb, hogy a budapesti Teréz körúti robbanás utáni nyomozás sikeres legyen, ezért mindenkitől felelősségteljes magatartást kér. Tuzson Bence azt mondta, szintén fontos, hogy amennyiben voltak tettesek, kézre kerüljenek. Az államtitkár hozzátette, várhatóan estére a rendőrség már annyi információ birtokában lesz, hogy részletes tájékoztatást tud adni a történtekről. Tuzson Bence a kormány nevében jobbulást kívánt a két megsérült rendőrnek.

Ez történt

Szombaton 22 óra 30 perc körül ismeretlen eredetű robbanás történt a fővárosban, a VI. kerületben, a Teréz körúton, a Király utcai kereszteződésben lévő egyik földszinti üzlethelyiségnél. A robbanás következtében a Budapesti Rendőr-főkapitányság két gyalogos járőre megsérült, mindkettőjüket kórházba szállították. A rendőrség a robbanás körzetét lezárta, és megbizonyosodott arról, hogy további sérültek nincsenek.

A rendőrség - szakértők bevonásával - helyszíni szemlét, tanúkutatást, adatgyűjtést végez. A robbanás eredetével kapcsolatos helyszíni és szakértői vizsgálatok, valamint az anyagi kár felmérése folyamatban van - közölte a rendőrség vasárnap hajnalban.