Meghosszabbítják a migráns-válsághelyzetet

2016. 07. 22., Erdély, Kerekasztal beszélgetés, Szabadegyetem, Tusnádfürdő, Tusványos Tuzson Bence Bakondi György
Vágólapra másolva!
Mivel folyamatos a migrációs nyomás Magyarország határain - elsősorban délen -, a kormány várhatóan meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. Közben megtalálták az új terrorelemző szervezet vezetőjét.
Vágólapra másolva!

Folyamatos nyomás alatt van a magyar határ, főleg a szerb-magyar határszakaszon - állapította meg a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a témában jelentéseket meghallgató nemzetbiztonsági bizottság ülésének szünetében. Bakondi György ezzel indokolta, hogy

javasolják a kormánynak a szeptember 9-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet meghosszabbítását.

Bakondi közlése szerint augusztusban napi átlagban 133-an próbáltak illegálisan bejutni az országba, idén év eleje óta pedig összesen mintegy 18 ezer illegális határsértőt fogtak el, 5275 büntetőeljárás indult, 207 embercsempészt állítottak bíróság elé. Elhangzott: idén 25693 menekültkérelmet adtak be - többségében afgánok, szírek és pakisztániak -, de közülük összesen csak 336-an kaptak valamilyen - menekült, oltalmazotti vagy befogadotti - státuszt.

Bakondi György Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Bakondi megismételte a korábbi közlést, miszerint 3000 fővel növelik a határvadász századok létszámát és a déli határon megerősítik a kerítést - a toborzás szeptemberben kezdődik, a harmadik kerítésvonal műszaki megoldásán pedig már dolgozik a Belügyminisztérium.

Kontrát: Alaptalanok a jogvédők panaszai

Kontrát Károly belügyi államtitkár ehhez hozzátette: nem igazak azok a civil és jogvédő szervezetektől származó hírek, miszerint a határon a rendőrök vernék, megaláznák a menekülteket, kutyákkal kergetnék őket. Szerinte a több százezer áthaladt menekültre csak mintegy fél tucat, jogvédők által benyújtott panasz jutott, de

a rendőrségi és ügyészségi vizsgálatok azt állapították meg, hogy a hatóságok törvényesen végezték a munkájukat.

Elhangzott még: a nemzetbiztonsági bizottság egyhangúan támogatta Takács Tibor rendőr vezérőrnagy kinevezését a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) élére.

Veszélyes a helyzet a törökök miatt

Az illegális bevándorlási helyzet súlyosbodásának veszélyét rejti magában a törökországi helyzet - mondta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülése után Molnár Zsolt (MSZP) elnök és Németh Szilárd (Fidesz) alelnök.

Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke Forrás: MTI/Illyés Tibor

A török belpolitikai helyzet megváltozott, ezért komoly veszélye van annak, hogy az előző évihez hasonló menekülthullám is elindulhat a Balkánon, akár vízi, akár szárazföldi úton, amely Magyarországot is érintheti - fogalmazott a szocialista párti bizottsági elnök, megjegyezve: hatékony, humánus, nem pedig statáriális menekültügyi eljárást várnak el.

Németh Szilárd, a bizottság Fidesz-KDNP-s alelnöke Forrás: MTI/Illyés Tibor

Németh Szilárd bizottsági alelnök pedig azt mondta: az ülésen elhangzott, hogy "a törökországi helyzet rendkívül negatívan befolyásolhatja az Európai Unió jövőjét". Utalt Ankara uniós vízummentesség iránti igényére, valamint arra, hogy Törökország adott esetben százezer számra engedhet útnak indulni ott tartózkodó migránsokat.

Jelezte azt is:

a Terrorelhárítási Központ főigazgatója arról tájékoztatta a bizottságot, hogy "Magyarországot közvetlen terrorveszély továbbra sem fenyegeti",

de folyamatos az információk gyűjtése és elemzése, s ha kell, beavatkozni is képesek.