Segítenek a fogyatékkal élőkön

Parlament Rétvári Bence Fidesz
Parlamenti ülésnap 2015 március 30.-án
Vágólapra másolva!
Több olyan kormányzati intézkedés előkészítése zajlik, amely a fogyatékkal élő emberek helyzetét pozitívan hivatott befolyásolni - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a jobbikos Sneider Tamás kérdésére reagálva.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence kiemelte a szociális szolgáltatások fejlesztésére, tanácsadó hálózat kialakítására irányuló projekt terveket, valamint a fogyatékos személyek nagy létszámú intézményekből történő kiváltására és támogatott lakhatási formában történő elhelyezésére irányuló projektet is.

A jogszabályok által régóta biztosított kedvezmények mellett az elmúlt időszakban több olyan új intézkedés is született, amelyek a fogyatékos embereket és családjaikat támogatja. Ezek között kiemelten kell kezelni, hogy

az Országgyűlés elfogadta a 2015-2025 évekre vonatkozó Országos Fogyatékosságügyi Programot

- mutatott rá az államtitkár parlament honlapján közzétett válaszában.

A program a hazai fogyatékosságügyi szakpolitika legfontosabb stratégiai dokumentumaként meghatározza az előttünk álló évek fogyatékosságüggyel kapcsolatos fejlesztési irányait - mondta Rétvári Bence.

A fogyatékkal élőket és hozzátartozóikat is segíti a kormány - közölte Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Fotó: Polyák Attila - Origo

A szakpolitika hangsúlyos részeként, kiemelt figyelemben részesíti a fogyatékos személyek családjainak kérdését, ennek megfelelően külön fejezetben rögzíti az ezen a területen elérendő hosszú távú célokat.

A program alapján, annak struktúráját követve fogadták el azt a kormányhatározatot, amelynek mellékletét képezi az Országos Fogyatékosságügyi Program végrehajtásának 2015-2018. évekre vonatkozó intézkedési terve. Ez konkrét intézkedésekre bontja le a programban megfogalmazott célokat - közölte Rétvári Bence, aki szerint az intézkedési terv

a 2015-2018. évi időszakban nyolcvan konkrét intézkedéssel hivatott segíteni a fogyatékos személyeket és családjaikat,

egy külön fejezetben pedig öt olyan intézkedés van, amelyek kifejezetten a hozzátartozók támogatására irányulnak.

A fogyatékos emberek családjai számára kiemelt jelentőségűnek nevezte az államtitkár a 2007 óta működő fogyatékos embereket nevelő családok otthonában nyújtott időszakos kísérés és ellátás szolgáltatást, amelynek fejlesztése az országos lefedettség biztosítása érdekében folyamatosan napirenden van.

Kiemelte a www.efiportal.hu címen elérhető fogyatékosságügyi portált, amely a családok és a fogyatékos emberek jogaikról, a szolgáltatásokról és ellátásokról tájékoztatja az érdeklődőket.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a fogyatékos fiatalok nyílt munkaerőpiacon történő munkavállalási esélyeinek elősegítésével az őket nevelő családok terheit is hivatott enyhíteni az a közelmúltban született kormánydöntés, amely célzottan a fogyatékos fiatalok pályaorientációját, a képességeikhez igazodó képzés kiválasztását, a munkához szükséges kompetenciák, és mentorált körülmények között megvalósuló munkatapasztalat megszerzését elősegítő pályaorientációs-szakképzési centrum létrehozását támogatja - közölte Rétvári Bence.