Megtalálták Szimonettát!

Vágólapra másolva!
A Balassagyarmati Rendőrkapitányág a lakosság segítségét kérte, mert eltűnés miatt kerestek egy 11 éves kislányt, Kovács Szimonettát. A kislány szerencsére meglett.
Vágólapra másolva!

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság Kovács Szimonetta, 11 éves cserháthalápi kislányt kereste. Szimonetta 2016. augusztus 21-én 15 órakor a magyarnándori művelődési házból tűnt el. A felkutatására tett rendőri intézkedések sikerrel jártak.

A körülbelül 130 centiméter magas, átlagos testalkatú, vállig érő barna hajú, barna szemű kislány lila csíkos felsőt és sárga rövidnadrágot viselt.

A rendőrség kérte, hogy tud Kovács Szimonetta tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információt az jelezze. A Balassagyarmati Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a kislányt kedden délelőtt megtalálták.