Bárhova nyúltak, drogot találtak a rendőrök

Vágólapra másolva!
Több mint két kiló speeden akart túladni egy bicskei férfi, a rendőrök éppen üzletkötés közben érték tetten.
Vágólapra másolva!

Italos kartonban hozta magával az amfetamint a 32 éves bicskei terjesztő, a két dobozban összesen 2,2 kiló speedet tartott, amit július 21-én egy tatabányai ismerősének szeretett volna eladni.

Fű és por mindenütt

Az üzlet nem jött össze, a két férfit rendőrök fogták el a vevő tatabányai lakásán, és

lefoglalták a feketepiaci értékén 5 millió forintot is érő drogpakkokat.

A gyors kábítószerteszt eredménye alapján a gyanúsítottak fogyasztottak is az anyagból: a bicskei lakos autójából emellett „ismeretlen eredetű fehér por" és 12 gramm fű került elő – a vevő hűtőszekrényében pedig további, kisebb speedcsomagokat találtak a házkutatás során.

A Tatabányai Rendőrkapitányság bírósági engedéllyel előzetes letartóztatásba helyezte a 32 és 40 éves férfi, ellenük kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt indult eljárás.