Pisiléssel védekezik a jobbikos alelnök

Volner János Budapest, 2015. április 7.
Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2015. április 7-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Budapest, 2015. április 7. Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2015. április 7-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A nő, akivel Volner János, a Jobbik frakcióvezetője „hosszabb ideje magánéleti kapcsolatban van” a Jobbik-frakció jogásza – írja a Ripost. A lap szerint egy ideig együtt dolgozott Volner feleségével is. Volnerről a napokban jelentek meg fotók, amiken egy nővel látható együtt furcsa testhelyzetben egy erdőben. A Jobbik politikusa ma azt írta a Facebookon: csak pisilni álltak meg a fák között, és a nő egy cigit is elszívott.
Vágólapra másolva!

Volner Jánosról, a Jobbik frakcióvezetőjéről a napokban derült ki: annak ellenére, hogy házas, hosszabb ideje magánéleti kapcsolatban van egy másik nővel. A politikus ezt az után vallotta be, hogy a Ripost arról írt: Volner 20 percet töltött el egy kietlen, erdős helyen egy nővel, és erről fotót is készítettek. A Ripost szerint a nő a Jobbik-frakció jogásza, így

ismerheti a politikus feleségét is, aki szintén dolgozik a pártnak.

A lap arról is ír, hogy a nő 2006-ban a MIÉP és a Jobbik támogatásával képviselőjelöltként is indult, később pedig felügyelőbizottsági tagként is szerepet vállalt egy cégben. A Ripost szerint a nő a Jobbik legtöbb rendezvényén is feltűnik.

Volner János az Országgyűlésben Forrás: MTI/Illyés Tibor

A lap arról is beszámol, hogy

a párttagok egy részét is felháborítják a nyilvánosságra került információk.

Sokakat zavar, hogy a nős és családos Volner – aki a Jobbik rendezvényein gyakran a feleségével közösen jelenik meg – „hosszabb ideje magánéleti kapcsolatban van” egy másik nővel.

Volner titkos adatgyűjtésről beszél

Volner János először azzal reagált a vádakra, hogy titkos adatgyűjtés folyik ellene, és ezért az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordult, mivel ez egy országgyűlési képviselő ellen törvénysértésnek számít. Azt is csak jóval az ügy kirobbanása után ismerte el, hogy a nő, akivel együtt látták, tényleg a szeretője. Ma pedig már egy Facebook-bejegyzésben ismertette az álláspontját: ebben arról ír, hogy

„a velem hosszabb ideje magánéleti kapcsolatban levő hölgynek pisilnie kellett, utána pedig (micsoda szenzáció!) elszívott egy cigarettát is”.

Szerinte titkosszolgálati eszközökkel folytatott magánnyomozás zajlik ellene, és amiatt is panaszkodik, hogy „több jobbikos, nem közszereplő” hölgyet zaklatnak és kérdezgetnek az esetről az utóbbi napokban.

A keresztény értékeket tartják fontosnak

A Jobbik egyébként – amelynek Volner az alelnöke és néhány hete a frakcióvezetője is – kiemelt fontosságúnak tartja a családok és az anyák megbecsültségét. A keresztény Magyarországról és a hűségről is rendszeresen beszélnek a párt vezetői. Maga Volner János is, akinek felesége és két gyereke van, azt mondta korábban a Hír Tv-ben, hogy keresztény pártként a legfontosabb az emberek segítése, a Lánchíd Rádióban pedig azt: nagyon fontos, hogy

ki tudja megjeleníteni a polgári társadalom hiteles képviseletét.

Egy másik interjúban, amelyet a Betyársereg honlapjának adott, azt mondta: "azt kívánom, hogy a gyermekeink, unokáink férfiképét a hozzájuk hasonló férfiak formálják és ne a manapság egyre divatosabb, nemi identitását határozatlanul kereső metroszexuális férfitípus legyen számukra követendő".

Volner Jánosról, illetve a vállalkozásairól többször is írtak az elmúlt hónapokban. A 444.hu például arról, hogy az alelnök felesége öt nappal a cége megalapítása után tanácsadói szerződést kötött a Jobbik-frakcióval. A szerződés alapján 2011 januárja és júniusa között havi félmillió forintért adott tanácsot a pártnak. Volner Beatrix cégének 2014-es mérlege szerint azóta semmilyen más bevétele nem volt.

Volner János cégeivel kapcsolatban akkor is írtak, amikor kiderült, hogy azok egy cégtemetőben váltak fantommá, több tízmilliós, részben közpénzekkel együtt. Diplomabotrányáról is több cikk jelent meg.