Egymilliót kell fizessen a Fidesz

Vágólapra másolva!
Jogerősen pert vesztett a Fidesz a Magyar Helsinki Bizottság ellen, amiért azt állította róluk, hogy "politikai megrendelést segítő álcivil" szervezet. Ezzel a bíróság szerint megsértették a szervezet jó hírnevét, amiért pénzbírságot kell fizessen a Fidesz. 
Vágólapra másolva!

Egymillió forint bírságot kell fizessen a Fidesz a Magyar Helsinki Bizottságnak, amiért a kormánypárt korábban a menekültkérdéssel összefüggésben

azt állította a szervezetről, hogy pofátlan, hazug, álcivil, és a nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesíti.

A bíróság jogerős ítélete szerint mindezekkel az állításokkal, melyek valóságtartalmát a perben nem tudta a Fidesz bizonyítani, a kormánypárt megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét, ezért pedig egymilliós sérelmi díjat kell fizetnie a nyilvános bocsánatkérés mellett.

A menekültügyi programra költik

Az összeget a szervezet közlése szerint "a menedékkérők jogvédelmére fogja költeni." A Magyar Helsinki Bizottság emlékeztetett, hogy hasonló ügyben a civil jogvédő szervezet korábban már jogerősen pert nyert a kormánypárt és annak szóvivője ellen.

Mint arról akkor az Origo is beszámolt, tavaly ősszel a Fidesz a másik jogerős ítélet alapján már elnézést kért a Helsinki Bizottságtól, mert szóvivőjük azzal vádolta őket, hogy

Soros György segítségével le akarják járatni a magyar kormányt.