Verekedés tört ki egy budapesti bírósági tárgyaláson

Vágólapra másolva!
Verekedés tört ki hétfőn a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalótermében. Egy 20 évvel ezelőtti gyilkosság vádlottjára támadtak rá annak a hétéves kisfiúnak és az édesanyjának a rokonai, akiket a vád szerint 1996-ban brutálisan meggyilkolt. 
Vágólapra másolva!

A Hvg.hu tudósítása szerint húsz évvel ezelőtti gyilkosság tárgyalása zajlott hétfőn a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalótermében, amit egy verekedés szakított félbe. A tárgyaláson egy 7 éves kisfiú és az édesanyja meggyilkolásáról volt szó, a vádlott pedig 18 évig bujkált, tavaly februárban adták ki a magyar hatóságoknak.

A tárgyalás egy kisebb tárgyalóteremben tartották, a gyilkossággal vádolt férfit, a most 42 éves (a gyilkosság idején 22 éves) Matar Boulos Azizt pedig egyetlen büntetés-végrehajtási őr kísérte.

A tárgyaláson az apa végül elvesztette a türelmét és szitkozódva nekiesett a férfinak, akit gyermekének és feleségének meggyilkolásával vádolnak. Erre azonnal felpattant a helyéről a meggyilkolt kisfiú fiútestvére is és ő is ököllel kezdte ütni a vádlottat. A bv-s közbelépett, de csak nagy nehezen állt vissza a rend, a vádlott és a családtagok arabul veszekedtek. A feldúlt fiútestvér kirohant a teremből és olyan erővel csapta be a tárgyaló előtti ajtót, hogy annak az összes ablaka óriási csörömpöléssel azonnal betört - írja a Hvg.hu.

A bíró erősítést kért és hamarosan több őr is érkezett a terembe. A bíró magához hívta az apát és közölte vele: megérti az indulatait, de ezzel csak azt érték el, hogy el kell halasztani a tárgyalást. A következő tárgyalásra nagyobb tárgyalótermet és komolyabb biztosítást kért a bíró.

A vád szerint agyonverte és halálra szúrkálta az áldozatokat

A Hvg.hu tudósítása szerint 1996 februárjában fogadta be az Újpesten élő család az akkor 22 éves Matar Boulos Azizt, aki Libanonból menekült Magyarországra. A szír családfő és magyar felesége szállást és munkát adott a fiatal férfinak. A férfi a pincében lakott, innen járt dolgozni és itt aludt. Egy hét után viszont valamiért elküldte, valószínűleg összevesztek. A férfi el akarta hagyni az országot és ehhez pénzre volt szüksége, ezért a vád szerint elhatározta, hogy a neki korábban szállást adó családtól akár erőszak útján is pénzt szerez.

A vád szerint Matar a család újpesti házához ment, a konyhából egy kést szerzett, amivel a nappaliban lévő anyára és hétéves kisfiára támadt. Az orvosszakértői vélemények szerint mindkettőjük halálát késszúrások okozták, de mindkettőjüket brutálisan ütlegelték is valamilyen tompa tárggyal, feltehetőleg egy sodrófával.