Újra bíróság elé vinné Hunvaldot az ügyészség

Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester
Vágólapra másolva!
Nem hagyja annyiban az ügyészség, hogy nemrég a Kúria megsemmisített egy olyan ítéletet, amelyben Hunvald György volt MSZP-s erzsébetvárosi polgármestert bűnösnek találták és elítélték tanácsadói szerződésekkel összefüggésben. A Legfőbb Ügyészség perújrafelvételt kezdeményez, mondván: csak formai hiba történt. 
Vágólapra másolva!

Az ügyészség érvényt kíván szerezni a Hunvald György büntetőjogi felelősségét jogerősen megállapító és őt szabadságvesztés büntetéssel sújtó ítéletnek, ezért perújítást kezdeményezett – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Formai, nem tartalmi hiba

A vádhatóság arra reagált, hogy a Kúria hatályon kívül helyezte a Hunvaldot két és fél év börtönre ítélő bírósági verdiktet. A Legfőbb Ügyészség közleményében azt írta, Hunvald cselekményeit a bíróságok két külön ítéletben bírálták el, ezt tartotta a Kúria formai és nem tartalmi szempontból törvénysértőnek.

Hunvald György volt MSZP-s polgármester a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Mint arról az Origo is beszámolt, májusban helyt adott a Kúria Hunvald György kérelmének. Ezzel hatályon kívül helyezte az egykori polgármestert hűtlen kezelés miatt két és fél év börtönre ítélő jogerős végzést.

A Kúria szerint a tanácsadói szerződések ügyében hozott elmarasztaló ítélet jogsértő volt.

Az Origo arról is beszámolt: a táblabíróság hűtlen kezelés bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek a politikust egy évvel ezelőtt. Az elmúlt években több eljárás is folyt Hunvald Györggyel szemben, aki alpolgármester, majd 2002-től polgármester volt a VII. kerületben.

A szocialista politikus ellen indult egyik ügyben a Fővárosi Törvényszék hozott – másfél év börtönt kiszabó – elmarasztaló ítéletet. Ezt másodfokon a Szegedi Ítélőtábla bírálta el, és egyes cselekményekben az elsőfokú ítélethez képest a bűnösség kérdésében eltérő döntést hozott.

Az ügy harmadfokon a Kúria elé került, amely öt, hűtlen kezeléssel kapcsolatos vádpontot elkülönített, a rájuk vonatkozó másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és a Szegedi Ítélőtáblát új eljárásra kötelezte. A többi cselekményt a Kúria elbírálta, és Hunvaldot egy év börtönre ítélte.

Nem vonták össze

A Kúria döntése nyomán a hatályon kívül helyezés azért történt, mert időközben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) szintén hűtlen kezelés miatt folyt eljárás, azt – a vád szerint – ugyanazon önkormányzattal szemben, azonos időszakban követte el Hunvald György.

A Szegedi Ítélőtábla egyesíthette volna a hűtlen kezeléssel kapcsolatos ügyeket, de ezt a táblabíróság nem tartotta célszerűnek.

Mint arról az Origo is beszámolt, időközben a PKKB-n a vádirat szerint vitatott tanácsadói szerződések ügyében indult eljárásban felmentették a két vádlottat – Hunvald mellett Weinek Leonárd volt SZDSZ-es zuglói polgármestert is. A jogerős ítélet kimondta: sem a szerződések összege, sem az azokkal szemben álló teljesítmény nem kifogásolható.

Az ügyészség most perújítást kezdeményez Fotó: Origo

A közben Szegeden újrakezdett büntetőeljárásban hozott, Hunvaldot ugyancsak tanácsadói szerződések ügyében már elmarasztaló ítéletről adott ki végül végzést a Kúria. Leírták, hogy

az első- majd a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a többszöri eljárás tilalmáról szóló jogi alapvetést.

Erre írta mostani közleményében a Legfőbb Ügyészség, hogy a hatályon kívül helyezés okát kizárólag az képezi, hogy a Hunvald Györggyel szemben folyamatban volt büntetőeljárásokat egyesíteni kellett volna bírósági szakban, ez azonban elmaradt, ami viszont szerintük formai és nem tartalmi kérdés.

Hunvald: rosszul fogalmaznak

Az ügyészség perújítási bejelentésére reagálva Hunvald György azt írta: az ügyészség „ha rólam van szó, akkor meglehetősen sajátosan értelmezi a törvényeket. Emlékeztetett, hogy idén január végén

az ügyészség a Kúriához írt levelében még rendben találta az ügyek egyesítésének elmaradását

és így a Szegedi Ítélőtábla eljárását is, "a mostani közleményében meg mindent ráken a Szegedi Ítélőtáblára.”

Hunvald szerint az ügyészség rosszul fogalmaz a közleményében, hiszen

Szerinte a Kúria ezért is csak formai szempontból vizsgálta a Szegedi Ítélőtábla döntését és helyezte azt hatályon kívül, a tartalmi részt ezen okok miatt nem is vizsgálhatta, mert az nincs - írta.