Életfogytiglani börtönbüntetést kapott a domaszéki taxisgyilkos

Szeged, 2016. május 26.
Fegyőr vezeti elő tárgyalására 2016. május 26-án a Szegedi Törvényszék folyosóján azt a férfit, aki még 1998-ban meggyilkolt egy helybeli taxisofőrt. A törvényszék nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűnte
Szeged, 2016. május 26. Fegyőr vezeti elő tárgyalására 2016. május 26-án a Szegedi Törvényszék folyosóján azt a férfit, aki még 1998-ban meggyilkolt egy helybeli taxisofőrt. A törvényszék nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a negyvenéves férfit, aki legkorábban harminc év letöltése után bocsátható feltételesen szabadságra. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
Életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki még 1998-ban meggyilkolt egy helybeli taxisofőrt.
Vágólapra másolva!

A bíróság a vádlottat, akit az eset után több mint 16 évvel fogtak el,

nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek.

A negyvenéves férfi legkorábban harminc év letöltése után bocsátható feltételesen szabadságra, ezzel az elkövetéskor hatályos jogszabályok alapján a legsúlyosabb büntetést szabták ki.

A vádirat szerint a vádlott 1998. szeptember 15-én az akkor még fiatalkorú barátnőjével érkezett Szegedre, hogy továbbmenjenek a férfi szüleihez, akikről annyit tudtak, hogy Domaszék mellett egy tanyán élnek. Már későre járt, így csak taxival folytathatták volna az útjukat, erre viszont a vádlottnak nem volt elég pénze.

A férfi elhatározta, hogy akár a sofőr élete árán is megszerzi a pénzét, miután a taxi Domaszékre vitte őket.

A férfi megalkudott a taxissal a tarifáról, és elindultak a Szeged melletti faluba. A lány elöl, a sofőr mellett, a vádlott pedig hátul ült. A község mellett letértek egy földútra, ahol

a férfi elővett egy kalapácsot, és fejen ütötte a sofőrt.

A taxis védekezni próbált, de a vádlott folytatta a bántalmazását, majd kihúzta a gépkocsi elé, és ott tovább ütötte, egészen addig, amíg életjeleket mutatott.

Fegyőr vezeti elő tárgyalására a Szegedi Törvényszék folyosóján azt a férfit, aki még 1998-ban meggyilkolt egy helybeli taxisofőrt Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A szakértői vélemény szerint a sértett fejét legalább huszonkét - de feltehetően jóval több - ütés érte, a vádlott három testhelyzetben is bántalmazta áldozatát, lényegében összetörte a koponyáját. A férfi ezután átkutatta a taxis ruházatát, magához vette az aznapi bevételt - mintegy négyezer forintot - és a sértett mobiltelefonját, majd a holttestet elrejtette a kukoricásban. A maradványokat több héttel később aratók találták meg.

A vádlott és barátnője a bűncselekmény elkövetése után beült a taxiba és elhajtott. Bonyhádig jutottak, ahol az autóból kifogyott a benzin. Ezután busszal Budapestre mentek, ahol

a mobiltelefont eldobták, a pénzt pedig elköltötték.

A lány nem tudott arról, hogy a vádlott bűncselekményt tervez, nem is vett részt benne. Hosszú éveken át tartó együttélés után, azt követően tett vallomást tavaly a rendőrségen, hogy a férfi többször bántalmazta és megfenyegette. A nyomozási bíró ezután bocsátott ki európai elfogatóparancsot a férfi ellen, akit tavaly április 23-án vettek őrizetbe Németországban.

A férfi a bíróság előtt megtagadta a vallomástételt, de korábban részben beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A vádlott és védője eltérő minősítés érdekében fellebbezett. Halász Tamás ügyvéd azt indítványozta, hogy rablás és halált okozó testi sértés bűntettében mondják ki bűnösnek védencét, és elévülés miatt szüntessék meg az ellene indult eljárást.