Több száz tacskó özönli el Budapestet

tacskótalálkozó
Rengeteg méretű és fajtájú tacskó találkozik a rendezvényen
Vágólapra másolva!
Hogy a kutyások, azon belül is a tacskósok egy összetartó közösség, nos, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy harmadik alkalommal tartanak tacskótalálkozót Budapesten. Az eseményre eddig több mint 1200 ember jelezte, hogy megy. Ha ennek csak a fele megy el a bulira, akkor is legkevesebb 600 virsliszerű kutya szaladgál majd a réten.
Vágólapra másolva!

Kellett már egy találkozó, éppen ezért is érzem azt, hogy mindenki hálás, mert találkozhat hasonszőrű gazdikkal és kedvencükkel.

- mondta lapunknak Paluska Péter, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője.

Az összejövetelt idén Tacskó Majális néven hirdették meg, ami utal arra is, hogy egész programsorozattal készülnek a szervezők, illetve arra kérték a gazdákat, hogy adjanak színes kendőt vagy ruhát a kutyákra.

Gazdáik szerint a tacskók intelligens kutyák Forrás: Horváth Dávid

Irány a Népliget

A rendezvényt szombaton a népligeti Strázsa Kutyaiskolában tartják, ahol déltől hatósági állatorvos végzi a beléptetést, hiszen csak egészséges kutyusok mehetnek a rendezvényre. Csak érvényes, veszettség elleni oltás pecsétjével ellátott egészségügyi kiskönyvvel engedik be a kutyákat. Ahogy az esemény közösségi oldalán is jelzik, a találkozó becsületkasszás, vagyis mindenki annyit adományozhat, amennyit gondol. A befolyt összeget a Futrinka Egyesület mentett kutyáinak javára fordítják.

Tavaly 330 ezer forintot gyűjtöttek így, amit a Futrinkának ajánlottak fel.

Sokan tavaly a pénzadományon kívül hoztak még tápot, felszerelést, játékokat, fekhelyet, kényelmes kutyaruhát a mentett kutyáknak. Ezeket idén is szívesen fogadják.

A tacskó - a közvélekedéssel ellentétben - nem csak a nők kedvenc kutyája Forrás: Varga Valentin

Programok

A helyszínen Dr. Stefanovits Orsolya ingyenes állatorvosi tanácsadást végez. A doktornőhöz leggyakrabban a fajtára jellemző gerincproblémákkal kapcsolatos kérdésekkel fordulnak a látogatók. Az orvosi tanácsadás kiegészül Bálint Andrea kutya-fizioterapeuta tanácsaival is, aki szívesen masszírozza át a kutyákat. Lesz kutyakozmetika, trükktanítás, kutya-gazdi fotózás, és Most mutasd meg címen több tacskós is bemutatkozhat kedvencével.

Aki szombaton elmegy a Népligetbe, az készüljön fel arra is, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani. Merthogy ekkora méretben már azokra is szükség van a szervezők szerint. A problémamentes lebonyolítás miatt hozott szabályaikat keretes dobozunkban foglaltuk össze.

Szabályok

- Aki kutyával érkezik a rendezvényre, hozza magával a kutyus egészségügyi kiskönyvét az érvényes veszettség elleni oltás pecsétjével. Ezt a helyszínen ellenőrizni fogják.
- Kölyökkutya csak befejezett oltási programmal jöhet.
- Ha kell, legyen szájkosár és póráz a kutyán.
- A tüzelő szukákat a kedélyek felkorbácsolását megelőzendő, kérik a szervezők otthon hagyni.
- Belépés után mindenki felelősséget vállal saját maga és kutyája által okozott kárért is.
- Mindenki hozzon magával zacskót a kutyaürüléknek.
- Más kutyáját etetni tilos.
- Dohányozni csak a kijelölt helyen szabad.
- Árusítani csak előzetes engedéllyel lehet.
- A rendezvény területén kutyát és más állatot árusítani/ajándékozni szigorúan tilos!
- Alkoholt fogyasztani tilos.

Tele Tacsi Kocsi szolgáltatás

Ha gondot okozna bárkinek, hogyan jusson el a helyszínre, akkor igénybe veheti a Tele Tacsi Kocsi szolgáltatást. A szervezők így segítenek eljutni a tacskótalálkozóra, így náluk kell jelentkezni.

Játékos kutyafajta, hatalmas egyéniséggel Forrás: Horváth Dávid

A tacskó egy igazi egyéniség

Igazi egyéniségek ezek a kis kádlábúak!" - meséli lelkesen Paluska.

Rengeteg méretű és fajtájú tacskó találkozik a rendezvényen Forrás: Varga Valentin