Matolcsy fejét akarja a DK és a Jobbik is

Matolcsy György
"Versenyképesség és növekedés" című könyv bemutatója, MNB 2016.02.22.
Vágólapra másolva!
A Jobbik és a DK is lemondásra szólította fel Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét. Gyurcsány Ferenc pártja szerint azért kell távozni a jegybank vezérének, mert szerintük újabb iratok bizonyítják az alapítványi pénzek szétosztásában játszott felelősségét. A Jobbik szerint az MNB az alapítványokon keresztül a devizahitelesek pénzét szórja.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által alapított Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány kuratóriuma Matolcsy György jegybank- és kuratóriumi elnök, valamint egy másik tag együttes döntésére bízta az alapítvány több tízmilliárdos befektetéseit - írja a Népszabadság.

A lap azokra az iratokra hivatkozva közölte ezt az információt, amikhez Tóth Bertalan szocialista képviselő egy per útján jutott hozzá. A több tucat "befektetési döntés és meghatalmazás" című dokumentumban az áll, hogy "a kuratórium elnöke és a kuratórium egy független tagja" hozott befektetési döntéseket.

A PADA kuratóriumi elnöke Matolcsy György.

A dokumentumok az MSZP honlapjára is felkerültek.

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a dokumentumok alapján szerinte látszik: Matolcsy György hazudott. A jegybankelnök korábban azt mondta, hogy a Magyar Nemzeti Bankban általa létrehozott alapítványok önálló jogi személyként önálló döntéseket hoztak - mondta a DK-s politikus.

"Annyi már bizonyos, hogy legalább az egyik alapítványnál személyesen döntött a költekezésről, ráadásul az összegek nagy része saját unokatestvére érdekeltségi körébe vándorolt. A milliárdos összegeket a legtöbb esetben Matolcsy György unokatestvérének, Szemerey Tamásnak az érdekeltségébe tartozó Növekedési Hitel Banknál és annak elődjénél, az Evobanknál helyezték letétbe." - tette hozzá Gréczy.

Matolcsy György lemondását követelik az ellenzéki pártok Fotó: Polyák Attila - Origo

A politikus úgy gondolja, hogy Matolcsy György eddigi érvelése megbukott. "Most már tényleg semmilyen indok nincs arra, hogy a jegybank elnöke maradjon" - mondta a szóvivő. Gréczy Zsolt arra szólította fel Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy hivatalból és haladéktalanul indítson törvényességi felügyeleti eljárást az MNB alapítványainak "botrányai" miatt.

A Jobbik is lemondásra szólította fel Matolcsy Györgyöt.

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ha ezt a jegybankelnök nem teszi meg, akkor a köztársasági elnökhöz fordul annak érdekében, hogy Áder János tegye meg a szükséges lépéseket.

Az MNB mintha elfelejtette volna alapfeladatait - összegzett a Jobbik alelnöke, aki szerint a legfelháborítóbb az, hogy a jegybank az alapítványain keresztül a "devizahitelesek pénzét szórja". Hozzátette: ebből a többletből kártérítési alapot kellett volna létrehozni.

Hétvégén az MSZP is tüntetett az MNB székháza előtt, Matolcsy György lemondását követelve. A Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának sajtóosztálya szombati közleményében azt írta, hogy "a baloldal idegen hatalmakat szolgál, amikor a nyereségesen működő Magyar Nemzeti Bankot és a forintot támadja".