Radikális béremelést követel az LMP

Schmuck Erzsébet; Schiffer András Budapest, 2015. május 27.
Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) képviselőcsoportjának vezetője, a párt társelnöke és frakciótársa Schmuck Erzsébet a reklámadóról szóló törvényjavaslat általános vitája alatt az Ors
Budapest, 2015. május 27. Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) képviselőcsoportjának vezetője, a párt társelnöke és frakciótársa Schmuck Erzsébet a reklámadóról szóló törvényjavaslat általános vitája alatt az Országgyűlés plenáris ülésén 2015. május 27-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A közszféra béreinek lényegesen nagyobb mértékű emelését sürgette Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese vasárnap, a párt városligeti rendezvénye keretében megtartott sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Schmuck Erzsébet közölte: 600 milliárd forintot akar feleslegesen elkölteni a kormány jövőre, miközben béremelésre ennél sokkal kisebb összeget fordít. Az LMP ezért átcsoportosításokat kezdeményez majd a 2017-es költségvetésen, hogy 8 órányi munkával senki ne keressen a létminimum alatt – mondta Schmuck Erzsébet.

A párt csökkentené az alacsonyabb jövedelműek terheit, adómentessé tenné a minimálbért, és olyan többkulcsos adórendszert alkalmazna, amely az átlagbér szintjén keresők jövedelmét is legalább 30 ezer forinttal növelné – hangsúlyozta.

Az emberek 40 százaléka él a létminimum alatt,

és magas az egykeresős családok aránya - mutatott rá a politikus, aki szerint emiatt nemcsak a magyar társadalom szakad ketté, de az ország is lecsúszik a régión belül.

Jelentős bérmelelést szeretne 2017-ben az LMP Forrás: MTI/Kovács Tamás

A dolgozók ugyanakkor csak bizonytalan ígéreteket kapnak, a szociális ágazatban várt alapbéremelése is elmarad. Utóbbiban még a pótlékaikat is félthetik az emberek-, és a közigazgatásban is csupán minden harmadik ember számíthat növekvő bevételekre – mondta. A kormány azonban mindezek helyett fényűző beruházásokra költ, a remélt 3,1 százalékos GDP-növekedést, így az abból származó mozgástér mértékét is vitatta Schmuck.

A politikus bírálta a paksi bővítésre fordítandó plusz 100 milliárd forintot, a Városligetre szánt forrásokat, a miniszterelnök várba költözését, de a Modern városok program 153 milliárd forintját is, vagy a „kormányfő hobbiját”, a stadionépítést, amelyre jövőre majdnem 47 milliárd forint jut.