Neonácik masíroztak a Várban

Becsület napja 2016 neo-náci megemlékezés a Budai várban 2016 február 13-án.

ARCOK KÖZLÉSÉBE SENKI NEM EGYEZETT BELE Becsület napja 2016 neo-náci megemlékezés a Budai várban 2016 február 13-án.

ARCOK KÖZLÉSÉBE SENKI NEM EGYEZETT BELE
Becsület napja 2016 neo-náci megemlékezés a Budai várban 2016 február 13-án. ARCOK KÖZLÉSÉBE SENKI NEM EGYEZETT BELE
Vágólapra másolva!
Több neonáci csoport is felvonult a budai Várban. 1945. február 11-én a szovjet csapatok előrenyomulása miatt Budára szorult több német és magyar katona, nyilas pártszolgálatos és civil is megpróbált kitörni az ostromgyűrűből. A szélsőjobbosoknak az adta az ürügyet a felvonulásra, hogy erre a napra emlékeztek. A nyilasokéra hasonlító zászlókkal masírozókat ellentüntetők várták.
Vágólapra másolva!

"A Becsület napja" elnevezéssel demonstrált több szélsőjobboldali csoport is a budai Várban szombaton. A felvonulás ürügyét az adta, hogy 1945. február 11-én német és magyar katonák, valamint nyilaskeresztes pártszolgálatosok megkíséreltek kitörni a szovjet csapatok által körülzárt Várból. A kitörési kísérletet csak nagyon kevesen élték túl.

A nyilasokéra emlékeztető jelképekkel vonultak fel a neonácik Fotó: Szabó Gábor - Origo

A szervezők által megemlékezésnek nevezett demonstráción a Magyar Nemzeti Arcvonal, a Pax Hungarica Mozgalom és a Hungaria Skins elnevezésű szervezetek vettek részt. Az egyik felszólaló Retkes Tamás, a Magyar Nemzeti Arcvonal és a Pax Hungarica Mozgalom alapítója volt. A rendezvényen a szlovák Slovenská Pospolitos (Szlovák Testvériség) nevű szervezet is részt vett. Akik beszédet mondtak, a kitörésben részt vett német és magyar katonák hősiességét éltették.

Többen a nyilaskeresztes zászlókra emlékeztető lobogókat emeltek a magasba.

A rendezvényen a magyar himnusz után az országot 1944-ben megszálló náci Németország korabeli himnuszát is lejátszották. A demonstráció végén a részt vevő szervezetek megkoszorúztak egy keresztre helyezett rohamsisakot. A demonstráció befejezését követően "emléktúrára" indultak a résztvevők.

Koszorúztak is Fotó: Szabó Gábor - Origo

A felvonulást antifasiszta ellentüntetők zavarták meg, ők mintegy százan voltak. Dobolással, dudálással, a többi között a "nácik haza" és a "mocskos nácik" rigmus skandálásával zavarták a beszédeket.

A két felet vaskordon és rendőrsorfal is elválasztotta.

1945. február 11-én mintegy 19 ezer többségében német katona, valamint magyar katonák, nyilasok, csendőrök, illetve civilek kíséreltek meg kitörni a szovjet csapatok által körülzárt budai Várból a német arcvonalak felé. Kevesebb mint 800-an érték el a céljukat.