Tuzson: Nem akar előrehozott választást a kormány

Tuzson Bence Tuzson Bence - interjú a P+ TV-ben
Tuzson Bence - interjú a P+ TV-ben
Vágólapra másolva!
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár cáfolja azokat az ellenzéki véleményeket, amelyek szerint előrehozott választásokat akarna a kormány.
Vágólapra másolva!

Tuzson Bence erről azzal az alkotmánymódosító javaslattal kapcsolatban beszélt az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában, amely

önálló tényállássá kívánja tenni az alaptörvényben a terrorveszélyhelyzetet.

Az államtitkár közölte, hogy amennyiben a javaslat nem kapja meg a szükséges kétharmados többséget a parlamentben, akkor az emberekhez fordulnak, arról azonban még nem döntöttek, hogyan fogják ezt megtenni.

Tuzson Bence Fotó: Polyak Attila - Origo

A fő téma a csok lesz

Tuzson Bence arról is beszélt, hogy milyen kérdések kerülnek majd elő a Fidesz-KDNP évadnyitó frakcióülésén, amelyet szerdától péntekig Lillafüreden tartanak. Elmondta, hogy az egyik fő téma a családi otthonteremtési kedvezmény rendszere lesz. Megjegyezte, hogy várhatóan szerdán megjelennek az ezzel kapcsolatos új rendeletek, amelyek egyszerűsítéseket tartalmaznak.
A frakcióülés másik témája

a mindennapok biztonságának megerősítése lesz

.

Nem kell kvóta

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy Magyarország megvédte a határait, de nem lehet megállni ezen a ponton, mert újabb veszélyek fenyegetnek. Kiemelte, hogy az Európai Unióban ismét felvetődött a kötelező kvótarendszer ötlete, amely alapján Magyarországra is küldenének embereket.

Ezt az elképzelést a kormány elutasítja és felháborítónak tartja

- erősítette meg Tuzson Bence, hozzátéve: a visegrádi négyek egyetértenek a kérdésben.