Az utat is eladták a lábuk alól

Egri utcai telekeladas
Vágólapra másolva!
Állóháború zajlik egy aprócska budafoki zsákutcában. Az egyik lakó a teljes szomszédságnak mattot adott, amikor az önkormányzattól megvette a bevezető út közepét. Indulatok és rengeteg drótháló fogadott minket az Egri utcában.
Vágólapra másolva!

A szerb-magyar határzár elbújhat a mellett a kerítéstömeg mellett, amit Budafok egyik eldugott zsákutcájában találtunk.

Drótok mindenütt

A Kiskőbánya utca 50 méter után kettéágazik, és újabb zsákutcába, az Egri utcába torkollik.

Mindez nem lenne különösebben érdekes, ha a járókelő vagy az autós nem ütközne lépten-nyomon újabb dróthálóba, fa- vagy vaskerítésbe.

Az erődítményszerű rendszert maguk a lakók húzták fel, hogy kisebb parkolóhelyeket alakítsanak ki a zsákutcák közötti területen - úgy tudjuk, a sokasodó kerítések már az itt élők közérzetét is zavarták. Robbanáshoz viszont az vezetett, amikor egy helyi nő tavaly

egyszerűen megvásárolta az út közepét.

A Kiskőbánya és az Egri utca elágazásában ugyanis egy 57 négyzetméteres önkormányzati telek állt, amit a kerület árverésre bocsátott – a szemfüles nő pedig lecsapott rá, és 233 ezer forintért megvette.

Magánparkoló a zsákutcák kereszteződésében - csak szlalomozni tudnak miatta Fotó: Polyák Attila - Origo

A hétvégén tovább is lépett: akkurátusan lezárta, körbedróthálózta a magánparkolóját.

Ezzel befűtött az autóval járó szomszédoknak, akik egyértelműen rosszindulatú húzásnak tartják az elkerítést:

a két zsákutca most járdával együtt alig 2,5 méteres széles szlalompályává zsugorodott,

ahol oszlopokat, villanypóznát kerülgetve lehet hazaérni.

"Ez senki másnak nem jó, csak a szomszédasszonynak, ebben éli ki minden haragját, velünk, a fiatalabb korosztállyal szemben" – fakad ki a 6. szám alatt lakó Gaál István, aki alig tud eljutni saját háza elé.

A kukások sem jönnek be

Nemcsak a parkolás jelent napi kihívást: úgy tudjuk, a korábban a kapukig beálló kukások már az utca elején fordulnak meg, odáig kell elvonszolni a teli kukákat. Fogja a fejét az a férfi is, aki csak 2015 októberében vett felújítandó ingatlant az Egri utcában –

egy teherautónak esélye sem lenne itt megfordulni,

a sittes konténert mintegy 60 méterre az építkezéstől tették le.

Látkép az Egri utcában, kerítések mindenütt Fotó: Polyák Attila - Origo

Szinte ütött is

A lakóközösség most dühös az asszonyra. És az önkormányzatra, mert állítólag hivatalosan nem értesítette őket a licitálás lehetőségéről. Az indulatok azonban a másik oldalon is forrnak. Találkoztunk a nő testvérével is.

A férfi dührohamot kapott, amikor látta, hogy a parkolót vizsgáljuk, és csak kevésen múlt, hogy nem támadt rá fotós kollégánkra.

A területet megvásároló asszony később megkereste az Origót, és jelezte, teljesen jogszerű volt a vétel, saját parkolót pedig azért alakított ki, mert elege volt belőle, hogy a szomszédjai folyamatosan elállják a kapuját.

Építkeznék, de egy teherautó nem tudna beállni ide - mondja az Egri utcában ingatlant vásároló férfi Fotó: Polyák Attila - Origo

Szerettük volna megkérdezni Karsay Ferencet, Budafok fideszes polgármesterét, valóban a helyiek figyelmeztetése nélkül árverezték-e el az út közepét, és felmérték-e egyáltalán, hogyan hat mindez a közlekedésre.

Kérdéseinkre a kerületi sajtóreferens levélben válaszolt: mint írta, 2015 februárjában az önkormányzat szabályszerűen értékesítette a telket, ami soha nem volt közterület - a nyílt árverés időpontját előre meghirdették a honlapjukon, és nincs olyan kötelezettségük, ami alapján a helyieket külön is értesíteniük kellett volna.

Hat éve még nem adták

Az ügyet csak még zavarosabbá teszi, hogy a kérdéses telket már 2010-ben is meg akarta vásárolni, illetve bérbe venni az egyik helyi lakó, de a budafoki vagyonkezelő cég akkor hárított.

Hat éve még megtartották volna az önkormányzati területet Forrás: Origo

"Tájékoztatjuk, hogy a területet a kerületi szabályozási terv több pontban is érinti, emiatt bérbeadással nem hasznosítható, és értékesítésre sem kerülhet" – írta a végelszámoló.

Nem tudjuk, öt év alatt mi változott a kerületi tervekben, de tavaly

az önkormányzat mégis túladott az 57 négyzetméteren.

Érdekes az is, hogy a publikussá tett adásvételi szerződésből hiányzik a helyrajzi szám és a vevő leánykori neve – nem egyértelmű, hogy mulasztás történt, vagy az adatokat a személyiségi jogok védelmében törölték a neten közzétett dokumentumból.

Eddig sem volt az övék

A lakók mindenesetre birtokvédelmi eljárást indítottak a hétvégén elkerített parkoló ügyében. Keresetük összeférhetetlenség miatt a XI. kerületi jegyzőhöz került, ahol az eljárást elvesztették. Úgy tudjuk, a jegyző azzal indokolta döntését, hogy az Egri utca lakói eddig is olyan birtokon keltek át naponta, amihez jogilag semmi közük nem volt.