Szélsőjobboldaliak masíroztak Székesfehérvár belvárosában

Vágólapra másolva!
Több mint száz szélsőjobboldali szimpatizáns vonult fel február 6-án Székesfehérváron a második világháború Buda vári kitörésének áldozataira emlékezve. A rendezvényen a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, valamint a Betyársereg képviselői koszorúzták meg a fehérvári Hősök terén található katonai emlékművet. A város polgármestere, Cser-Palkovics András tiltakozott a felvonulás ellen, a rendőrség viszont engedélyezte a rendezvényt. A Fejér megyei rendőrség nyomozást rendelt el tiltott önkényuralmi jelkép használata, valamint kommunista vagy nemzetiszocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadásának gyanúja miatt. 
Vágólapra másolva!

Nagyjából száz szélsőjobboldali masírozott szombat délután Székesfehérvár belvárosában a második világháború Buda vári kitörésének áldozataira emlékezve. A katonai hangulatú rendezvény plakátja szerint felszólalt Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője, Mészáros István, az Új Magyar Gárda vezetője, később pedig előadást tartott volna Klaus Grotjahn, volt SS-katona is, aki végül egészségügyi okokra hivatkozva lemondta a rendezvényt.

Nem sértették a szabályozást

A rendőrség engedélyezte a felvonulást, miután az nem sértett egyetlen hatályos szabályozást sem – közölte az Origo érdeklődésére a székesfehérvári polgármesteri hivatal. „A szombati rendezvény a gyülekezési jog hatálya alá tartozik, abban

az önkormányzatnak sajnos nem volt hatásköre,

a szervezőknek a rendőrség felé volt bejelentési kötelezettsége” – tették hozzá.

Importált feszültség és konfliktus

Cser Palkovics András polgármester Facebook-oldalán is tiltakozott a felvonulás ellen, álláspontja szerint ugyanis „a szélsőjobb Budapestről importálja a feszültséget és a konfliktust Székesfehérvárra egy olyan történelmi eseményre hivatkozva, amelynek semmi köze a városhoz”. A városvezető az Origo kérdésére kifejtette, hogy

nincs jogi lehetőség senki gyülekezéshez fűződő jogát korlátozni.

„Ehhez a rendezvényhez Fehérvárnak semmi, de semmi köze, a városnak pedig csak árt minden politikai ihletésű provokáció! Egy ilyen rendezvény méltatlan Székesfehérvárhoz, a történelmi Belvároshoz.”

Vannak még kérdéseink

A polgármester hétfőn arra kérte a közgyűlést, hogy a város nevében hivatalosan is utasítsa vissza a szélsőséges és gyűlöletkeltő rendezvényt, az állami szerveket pedig arra szólította fel, hogy

akadályozzák meg a szombatihoz hasonló felvonulásokat.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya hétfőn azt közölte, hogy nyomozást rendelt el ismeretlen személyek ellen a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntett és önkényuralmi jelkép használata vétség gyanúja miatt.

Az Origo elküldte kérdéseit a Belügyminisztériumnak is, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.