Bezárta gyerekeit, mielőtt öngyilkos lett a gyilkos

Vágólapra másolva!
Bezárta két kiskorú gyerekét a lakásba az a férfi, akiről egy minapi kocsitűznél kiderült: a gyanú szerint megölt egy nőt, majd magával is végzett úgy, hogy magukra gyújtotta az autót. A rendőrség az Origóval közölte: a gyerekekkel kapcsolatban a szükséges intézkedéseket megtették.
Vágólapra másolva!

Mielőtt gyilkosságot, majd öngyilkosságot követett el, az Origo értesülései szerint még gondoskodott két kiskorú gyerekéről az a férfi, aki a pénteki hírekben azzal szerepelt, hogy a XV. kerületi Késmárk utcában a gyanú szerint csütörtök éjjel előbb megölt egy nőt, majd magával is végzett.

Információink szerint a férfi előzőleg bezárta két kiskorú gyerekét a lakásába, majd értesítette a rendőrséget. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az Origo kérdésére annyit közölt: február 5-én 0 óra 35 perckor érkezett bejelentés a BRFK Tevékenységirányítási Központjába, mely szerint Budapesten a XVI. kerületi Futórózsa utcában két gyerek a lakásba be van zárva.

Gyilkosság és öngyilkosság

A bejelentést követően a rendőrség a szükséges intézkedéseket megtette - közölte a rendőrség, hozzátéve: bővebb tájékoztatást a nyomozás érdekeire tekintettel nem adhatnak. Mint arról az Origo beszámolt, a XV. kerületi Késmárk utcában a gyanú szerint egy férfi végzett autójában egy budapesti nővel, majd magával.

Az csak utóbb derült ki, hogy nem baleset, hanem gyilkosság és öngyilkosság történt. Autótűz miatt riasztották ugyanis eredetileg a rendőröket és a tűzoltókat a Késmárk utcába. A tűzoltók két vízsugárral megfékezték a tüzet, csak azután fedezték fel az autóban ülő két elszenesedett holttestet.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!