Vágólapra másolva!
Javult az egyik újszülött állapota, akinek anyját korábban dizájnerdrog-túladagolással szállították kórházba. A császármetszéssel megmentett baba már nincs az intenzíven, a másik akkor megmentett baba egészségéért továbbra is küzdenek az orvosok.
Vágólapra másolva!

Visszavitték a szolnoki Hetényi Géza Kórház gyermekosztályára a két, dizájnerdrog-túladagolástól szenvedő baba egyikét, a császármetszéssel a 35. hétben megmentett újszülött akár károsodás nélkül felépülhet - jelentette be pénteken a Semmelweis Egyetem.

Társáért küzdeni kell

Szintén császárral született társát továbbra is a Semmelweis Egyetemen ápolják, állapota súlyos, de stabil. A két törökszentmiklósi újszülöttet még január 29-én hozták világra az orvosok, miután

az anyák dizájnerdrog okozta kómába estek.

A két nő mellett négy fiatal férfit is kórházba kellett szállítani túladagolás miatt. Az esetről az Origo is beszámolt, helyszíni riportunkban mutattuk be, milyen problémákat okoz az olcsó, addiktív kábítószer, a penta Törökszentmiklós szegénysorán.

Nem is tudta?

A kismamák az eset után pár nappal saját felelősségükre elhagyhatták a kórházat. Egyikük a Tények című műsorban azt mondta,

nem tudott róla, hogy drogot fogyaszt,

úgy gondolja, hogy a szert tudtán kívül keverhették italába.