Milliárdokat bukhat Simicska Lajos

simicska lajos sárvári lovascentrum ló ügető
Vágólapra másolva!
Egy igen erős kormányzati szereplő blokkolhatta a Közgép tavalyi 5 milliárd forintos osztalékának a kifizetését – írta a Mandiner.hu. 
Vágólapra másolva!

Az Index és az Átlátszó szerint ötmilliárd osztalékot fizet Simicskáéknak a Közgép a 2015-ös eredménye után. A Mandiner szerint viszont a közzétett beszámoló, amelyre a Közgép 5 milliárdos osztalékfizetését alapozzák, nem bizonyítja, hogy a cég ki is fizette, ki is fizethette ezt.

A cikk szerint a tavalyi 9,6 milliárdos adózott eredményéből a Közgép

szeretne 5 milliárd osztalékot fizetni részvényeseinek.

Azonban van egy fontos kitétel, amely szerint az osztalékfizetés az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. írásbeli hozzájárulásához kötött.

Mindez úgy történhetett meg, hogy 2012-ben az MFB 34 milliárdos hitelkeretre szerződött a Közgéppel, az ellenzék által erősen vitatott módon. Azt nem lehet tudni, hogy Simicska milyen feltételek mellett kapott hitelt, ám a lap állítása szerint baráti közegben született szerződés egyes pontjai egészen más értelmet nyernek kevésbé baráti időkben. Például komoly nehézségeket okozhat, hogy a bank – fedezetvédelmi okokból – blokkolhatja a közgépes osztalékfizetést.

Állítólag blokkolták, hogy Simicska Lajosék újabb 5 milliárd forintot vegyenek ki a Közgépből Fotó: Bielik István - Origo

Blokkolás

A Mandiner arra utal, hogy az MFB-t felügyelő államtitkár, Németh Lászlóné főnöke, Lázár János miniszter akadályozhatta meg a kifizetést. Azt írják, hogy

egy igen erős kormányzati szereplő blokkolta

a Közgép osztalékfizetését. A portál megkereste a Miniszterelnökséget, a Közgépet, az MFB-t, ám választ sehonnan sem kapott. Az általuk megkérdezett jogi és számviteli szakértő szerint a nyilvános beszámolókból csak egy év múlva fog kiderülni, hogy végül kifizették-e, kifizethették-e Közgépnél az 5 milliárdos osztalékot a tulajdonosoknak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!