Aggályosnak, hitelrontónak és elfogadhatatlannak tartja a Magyar Helsinki Bizottságnak a népszavazás "meghekkeléséről" szóló felhívását, ezért kilép a szervezetből Mészáros István László, aki a '90-es évek eleje óta volt tagja a testületnek. Mészáros a vigyazo.blog.hu-n közzétett nyilatkozatában azt is tudatta:
elmegy, és nemmel voksol majd a kvótareferendumon.
Mint mondta, megdöbbentő, hogy az eredetileg a demokrácia értékei és az állampolgárok jogai mellett elkötelezett szervezet mára odáig jutott, hogy most a demokrácia egyik intézménye, a népszavazás ellen kampányol. Ez szerinte megkérdőjelezi a polgárok józan ítélőképességét is - írta az Országgyűlés emberi jogi bizottságának korábbi (1990-1998) szabad demokrata alelnöke.
Mészáros úgy vélte,
végzetes szereptévesztés, hogy egy elvileg független, civil jogvédő szervezet ezzel a kampánnyal a pártpolitika mezejére lépett.
Elfogadhatatlan továbbá - írta -, hogy egy ilyen fajsúlyú állásfoglalásról a szervezet vezetése ki sem kérte a bizottság tagságának véleményét.
A volt politikus szerint ő demokrata, nem szereti, ha megkérdezése nélkül döntenek, majd utána hivatkozási pontként használják föl, ezért negyed évszázados tagsági viszonyát megszüntetve kilép a Magyar Helsinki Bizottságból. "Ezt természetesen anélkül teszem, hogy elvitatnám a bizottság múltbeli érdemeit" - jelezte.