Mégsem lesz állami ügyvédkar

kormányzati cafeteria, béren felüli juttatás, villamos halad a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium épülete előtt
Vágólapra másolva!
Nem lesz állami ügyvédkar, azaz nem hozza létre a kormány a Kincstári Jogügyi Igazgatóságot, amely az egyedileg felkért ügyvédi irodák helyett látta volna el az állam jogi képviseletét.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet cikke szerint a szervezet 2017-re jött volna létre azért, hogy az állam - például a minisztériumok - képviseletét lássa el olyan eljárásokban, amikor az állammal szemben indítanak pert, vagy éppen az állam indít ilyet.

Az Igazságügyi Minisztérium épülete, egy évben 100 peres ügyük is van Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az Igazságügyi Minisztérium a napilap közérdekű adatigénylésére azt közölte, hogy a kabinet döntése nyomán nem hozzák létre a Kincstári Jogügyi Igazgatóságot.

Egy-egy minisztériumnak évente átlagosan 15 pere van, kivétel az igazságügyi tárca, amelynek egy évben 100 peres eljárása is akad.