Kormánytagot akartak kivégezni a férfiak, akiket a TEK kapott el

Vágólapra másolva!
Kormánytagot akart "kivégezni" az a két férfi, akiket a Terrorelhárítási Központ kommandósai fogtak el a múlt hét végén, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára szerint. A tervükről egyelőre nem sokat tudni, annyi biztos, hogy jelenleg előzetes letartóztatásban vannak.  
Vágólapra másolva!

A szélsőséges nézeteket valló gyanúsítottak egy laza szerveződésű, "hadsereg" elnevezésű csoporthoz tartoztak, de Tasnádi László nem mondott többet róluk.

Az elfogott férfiak szerint fegyvert fogva meg kell győzni a kormányt, hogy "adják fel a hatalmukat". Erről már Pintér Sándor beszélt. A belügyminiszter azt is mondta, hogy operatív eszközök felhasználásával jutottak el a két gyanúsítotthoz.

Ezeket a lőszereket találta a TEK Forrás: Kormany.hu

A férfiakat a múlt hét végén fogta el a Terrorelhárítási Központ. A rendőrség robbanóanyaggal visszaélés miatt nyomoz ellenük. Előzetes letartóztatásban vannak.

Pintér Sándor sajtótájékoztatója:

Mindketten voltak már büntetve. Egyiküket 2015 májusában azért ítélték el, mert lőszereket hozott be az országba, a másik pedig 2014 novemberében szabadult, lőfegyverrel visszaélés miatt volt börtönben. Így ő már különös visszaesőnek minősül – mondta a fővárosi főügyész csütörtökön.

A Blikk azt írta, hogy a két férfi az hogy úgynevezett „Magyar Nemzeti Hadsereg” tagjai. Róluk 2011-ben lehetett hallani, amikor egy meglehetősen zavaros, szélsőjobboldali szövegű levelet közölt tőlük a Népszava. Az Origo azonban elérte Orosházi Ferencet, aki az interneten fellelhető információk szerint a Magyar Nemzeti Hadsereg "zászlósa". Orosházi cáfolta, hogy őt, vagy a szervezet más tagját őrizetbe vette volna a TEK.

Lehetnek ilyen csoportok

Nem kizárt, hogy léteznek Magyarországon olyan csoportok, amelyek destabilizálni akarják az országot,

szélsőséges nézeteket valló emberek mindenhol vannak

– monda az Origónak Georg Spöttle. A biztonságpolitikai szakértő szerint ezt úgy tudnák a legkönnyebben elérni, ha az egyik kormánytagot, vagy esetleg a miniszterelnököt vennék célba. Ha ilyen történne, az válságot okozhatna – tette hozzá.

Tarlós köszöni

Közben a főpolgármester közleményben köszönte meg a TEK munkáját. Tarlós István azt írta, hogy Budapest vezetése köszönetet mond a Belügyminisztériumnak és a TEK-nek, amiért felelősségteljesen és előrelátóan védik a főváros lakosságát.

Tarlós István Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A főpolgármester szerint „kedvező lenne, ha egyes ellenzéki csoportosulások nem bagatellizálnák el a helyzetet, és nem használnák fel sem a migránsproblémát, sem a törvénytelen fegyverfelhalmozások eseteit olcsó politikai haszonszerzésre, mert az ezekben rejlő kockázatok nem csak a velük nem szimpatizálókat fenyegethetik."

A rezsibiztos is megvédte a TEK-et

A Terrorelhárítási Központ tette a dolgát, megakadályozott egy bűncselekményt, a kérdés pedig nem az, hogy ki profi vagy ki amatőr, hanem az, hogy ki az, aki bűncselekményre készül – mondta Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke.

A Terrorelhárítási Központ kiképzésén Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

"Mindenki előtt világos volt, hogy amire létrehozták a TEK-et, abban járt el" – fogalmazott a politikus. Szerinte a terrorelhárítási egység rendőrei olyan embereket kaptak el, akiknél automata gépfegyver és robbanóanyag volt. Magyarországon pedig nem lehet engedély nélkül fegyvereket és robbanóanyagot tartani. A TEK egy bűncselekményt akadályozott meg az elfogással – mondta.

Nevet a BBC

A BBC budapesti tudósítója arról számolt be a brit közszolgálati médiának, hogy a magyar terrorellenes egység nevetségessé vált, mert a bíróságon derült ki, hogy történelem iránt érdeklődő fiatalokat gyanúsítottak terrorizmussal. A BBC azt is írja, hogy az elfogás híre a 130 áldozatot követelő párizsi terrortámadás után keltett nagy figyelmet. Ők egyébként nem azok, akik jelenleg is előzetesben ülnek. A "történelemrajongó" fiatalokat is a hét végén kapcsolta le a TEK, de ők mindannyian szabadlábon vannak.