Vágólapra másolva!
Továbbra is bizonytalan a Simicska-vállalat, a Közgép Zrt. jövője, miután a bíróság a várakozásokkal ellentétben nem hozott ítéletet az építőipari cég és a társaságot három évre minden tenderből kizáró Közbeszerzési Hatóság perében. December 10-én viszont határozatot hoznak – egyelőre első fokon. 
Vágólapra másolva!

Csaknem három órán át vitáztak a peres felek arról, miként kell számítani egy úszóhajó zárt fedélzetének felületét, majd arra jutottak, hogy egyikük sem tudja, meg úgy általában erre nincs is igazán szabály.

Elnapolt ítélethirdetés

A várakozásokkal ellentétben

nem hozott ítéletet a bíróság, hanem december 10-ére napolta el

a Közgép által a Közbeszerzési Hatóság ellen, a közbeszerzésekből való hároméves kizárása ügyében indított közigazgatási perben.

December 10-ére napolták el az elsőfokú ítélet kihirdetését a Közgép-perben Fotó: Origo

Mint arról az Origo beszámolt, a pert azért indította a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép Zrt. a hatóság ellen, mert a Közbeszerzési Döntőbizottság júliusban három évre kizárta a Közgépet minden közbeszerzési eljárásból, mert szerintük hamis adatot szolgáltatott egy eljárásban.

Hamis adatszolgáltatás

A Közgépet a Győr-Gönyű kikötő fejlesztésére kiírt tenderen érte a hatóság állítása szerint hamis adatszolgáltatáson. Az ajánlatkérő Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság helyett eljáró Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt. öt dolog miatt zárta ki a Közgép ajánlatát.

A Közgép továbbra is a tenderekről kitiltottak listáján van Fotó: Origo

Szerintük három helyen is hamis adatot szolgáltatott. A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) határozata ugyanakkor már csak egyetlen kizáró okot talált:

az egyes hajók zárt fedélzetének négyzetméteradatai esetében a KDB szerint is áll a hamis adatszolgáltatás.

A per korábbi tárgyalásán, szeptemberben a közigazgatási bíróság ugyan a per jogerős befejezéséig felfüggesztette a Közbeszerzési Döntőbizottság tiltó határozatát, ám a Közgép azóta is a közbeszerzések indulói közül kizárt cégek listáján szerepel, vagyis nem indulhat semmilyen tenderen.