Mellényúlt a TEK

SZEMÉLY Foglalkozás rendőr kiképzés bázis TÁRGY HADI FELSZERELÉS fegyver TEK SZIMBÓLUM logo céloz SZEMÉLY Foglalkozás rendőr kiképzés bázis TÁRGY HADI FELSZERELÉS SZIMBÓLUM céloz Budapest, 2013. július 9.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) rendőrei kiképzés
Budapest, 2013. július 9. A Terrorelhárítási Központ (TEK) rendőrei kiképzésen vesznek részt budapesti bázisukon 2013. július 9-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Nincs kapcsolata terrorszervezetekkel, bűnözői csoportokkal, és nem kell attól tartani, hogy újabb bűncselekményt követne el – ezért utasította el a TEK által a hétvégén elfogott férfi előzetes letartóztatását a bíróság.
Vágólapra másolva!

Nincs arra semmilyen adat, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) által a hétvégén elfogott egyik férfi bármilyen kapcsolatban állna szervezett bűnözői csoportokkal, terrorszervezetekkel – írta közleményében a Fővárosi Törvényszék.

S. Rolandot a hétvégén kapcsolta le a TEK Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A hétvégi TEK-akció után négy ember ellen indult eljárás, de az ügyészség csak az egyikük előzetes letartóztatását indítványozta. Ahogy szerdán délután az Origó megírta, a bíróság ezt is elutasította, az ügyészség pedig megerősítette, hogy fellebbez a döntés ellen.

A TEK bombagyárról beszélt

A TEK kedden arról számolt be, hogy a két hétvégi akcióban összesen hat embert fogtak el. Vasárnap négy embert egy Budapest felé tartó autóban, náluk később házkutatást is tartottak, és Hajdu János, a TEK igazgatója úgy fogalmazott, hogy

Egy másik akcióban egy gépjárművet igazoltattak, amelynek csomagtartójában éles lőszereket, tárakat, hangtompítókat találtak.

Ez utóbbi ügy miatt indítványozta a XI. és XXII. Kerületi Ügyészség S. Roland előzetes letartóztatását, mert úgy látták, hogy

ha szabadlábon hagynák, akkor meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást,

illetve újabb bűncselekményt követne el.

Szerdán azonban a Fővárosi Törvényszék ezt elutasította, mert az előzetes letartóztatás ügyész által hivatkozott különös okait nem látták megállapíthatónak. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén az is kiderült, hogy a hétvégi akcióban nem dzsihádistákat fogtak el.

Fémkeresővel találták

A törvényszék közleményéből kiderül, hogy az édesanyjával és nevelőapjával élő, a második világháború iránt hobbiszinten érdeklődő S. Roland a különböző gránátokat két felvidéki barátjával egy Veszprém melletti erdőben találta egy fémkeresővel.

A bíróság indokolásában azt írta, hogy

nincs semmilyen adat arra, hogy a férfi kapcsolatban állna szervezett bűnözői csoportokkal, terrorszervezetekkel,

vagy hogy megszerzett tudását és vegyi anyagait a közrend vagy személyek élete ellen kívánta volna fordítani.

A bíróság szerint arra sincs semmilyen adat, hogy S. Rolandnak szélsőséges nézetei vagy a két felvidéki társán kívül bármilyen külföldi kapcsolatai lennének.

A bíróság kiemelte azt is, hogy

a gyanúsított büntetlen előéletű,

és mivel valamennyi felszerelését lefoglalták, a bíróság álláspontja szerint nem kell attól tartani, hogy újabb, hasonló jellegű bűncselekményt követne el.