Emberi hiba miatt bombázták a kunduzi kórházat

Kunduz, 2015. október 3. Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi humanitárius szervezet által közreadott kép arról a kórházról, amelyet bombatalálat ért 2015. október 3-án hajnalban az észak-afganisztáni Kunduzban, amelynek birtoklásáért a tálib lázadók és a koalíciós erők hat napja harcolnak egymással. A szervezet közlése szerint a kórház részben romba dőlt, három munkatársuk meghalt, és 30 sorsáról nem tudnak semmit. (MTI/EPA/MSF)
Vágólapra másolva!
Szó szerint elnézte a célt az amerikai AC-130-as bombázógép személyzete, ezért bombázták le tévedésből a kórházat Kunduzban október 3-án. Az amerikai hadsereg vizsgálata véget ért, szerdán közölték az eredményeket.
Vágólapra másolva!

Az amerikai AC-130-as bombázórepülő személyzete azért találta el Kunduz város kórházát Afganisztánban, mert nem nézték meg a tiltott célpontok listáját - erre jutott az amerikai hadsereg saját vizsgálata. John Campbell tábornok, az Afganisztánban állomásozó amerikai erők parancsnoka azt mondta, ez az emberi hiba elkerülhető lett volna. A támadásnak legalább 30 áldozata volt. A támadást irányító parancsnokot fefüggesztettékamíg a teljes vizsgálat le nem zárul.

Célt tévesztettek

A CNN tudósítása szerint Wilson Shoffner dandártábornok, az afganisztánban lévő amerikai csapatok helyettes szóvivője úgy fogalmazott, hogy

Az akcióban a személyzet csak azokat a térképeket és leírásokat használta, amiket az afgán kormányerőktől kapott - írja a BBC a vizsgálat eredményeit bemutató sajtótájékoztatóról. Bár az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet átadta a kórház koordinátáit a hadseregnek, azokat nem használták a támadás során.

Az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet fevétele az égő kórházról Kunduzban Forrás: MTI/EPA/MSF/-------------------

Az amerikai erők parancsnoka "téves azonosításnak" nevezte az esetet, azaz szerinte a pilóták elnézték a célt:

azt hitték, hogy a kórház helyett egy másik épületet bombáznak.

Abból a kormányzati épületből, amelyikkel összekeverték a kórházat, támadták az amerikai csapatokat - közölte Campbell.

A CNN azt írja, hogy miután a kórház jelezte a téves támadást, még 17 percig folytatódott az akció. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a bombázógépen nem működött az elektronikus kommunikációs rendszer. Az emberi hiba mellett találtak más hiányosságokat is. A katonáik kimerültek voltak, ennek ellenére egy gyors bevetésen kellett részt venniük - mondta a parancsnok. A kunduzi támadás végrehajtásának egész rendszerében is találtak hibákat - jelentette be a parancsnok.

"Ez egy tragikus tévedés volt. Az Egyesült Államok soha nem bombázna szándékosan egy kórházat" - mondta a parancsnok.

Harminc halott

A CNN hírportálja azt írja, hogy a vizsgálat eredményeit bemutató tájékoztató szokatlan az amerikai hadseregnél. A hasonló vizsgálatok eredményét addig nem hozzák általában nyilvánosságra, míg ki nem derül, hogy valakit bíróság elé állítanak-e, vagy egyéb módon büntetnek. Jelenleg még nem tudni, hogyan folytatódik az eljárás a téves bevetésért felelős emberekkel szemben.

A támadás után bezárt a kunduzi kórház Forrás: MTI/EPA/MSF/-------------------

Az amerikai hadsereg erői október 3-án, hajnalban bombázták le a kunduzi kórházat, amit az Orvosok Határok Nélkül (MFS) nemzetközi civil szervezet működtetett.

A támadásban 30-an vesztették életüket.

Jecs Zoltán Lajos magyar ápoló túlélte a támadást. Az amerikai erők kunduzi bombázását Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára és a Nemzetközi Vöröskereszt is élesen elítélte. Mindkét szervezet azonnali és teljes körű vizsgálatot követelt.

A bombázás azért indult meg, mert az észak-afgán Kunduz tartomány fővárosát szeptember utolsó napjaiban elfoglalták a tálibok. Az afgán hadsereg és az amerikai légierő ellentámadást indított a visszavételére, és néhány nap múlva kiszorították a tálibokat a városból. 2001 óta ez volt az első tartományi székhely Afganisztánban, amit a tálibok el tudtak foglalni.