Figyelmetlenségből eredő fékhiba okozta a CAF balesetét

CAF villamos, ütközés
CAF ütközött egy régi típusú villamossal november 9-én
Vágólapra másolva!
Az már biztos, hogy a fékkel volt gond akkor, amikor egy új CAF villamos és egy régebbi jármű két hete egymásba futott Budapesten - értesült az Origo. Egyelőre annyi biztos, hogy még vizsgálják a balesetet, amiről a főpolgármester azt mondta, hogy emberi mulasztás miatt történt.
Vágólapra másolva!

Összeütközött a szeptemberben indult, de még csak tesztelt CAF, a világ leghosszabb villamosa egy másik, régi típusúval a Hengermalom útnál, november 9-én.

Az origo úgy tudja, az új villamos vezetője azt mondta a vizsgálatkor: ő fékezett, de a jármű nem állt meg. Később hozzátette,

CAF ütközött egy régi típusú villamossal november 9-én Forrás: MTI/Lakatos Péter

Nem mennek a villamosok

A baleset után vizsgálják a sínfékrendszer és a vezérlés működését – írta a BKK a november 14-i közleményében.

"A vizsgálat lezárultáig a CAF Urbos 3 villamosok forgalomba adását forgalombiztonsági megfontolásból az üzemeltető ideiglenesen szünetelteti."

Nem fékhiba volt

Pénteken Tarlós István főpolgármester egy szakértői véleményre hivatkozva azt mondta, hogy

Vagyis nem fékhiba volt – hangsúlyozta Tarlós István, és hozzátette, hogy az érintett típusok szombattól ismét forgalomba állhatnak.

A BKK válasza

Megkerestük a BKK-t, az úgyfélszolgálatuktól azt a választ kaptuk, hogy jelenleg is vizsgálódnak, addig a rendőrség hatósági zár alá helyezte a járművet, és igazságügyi műszaki szakértőt vonnak be.

A vizsgálatok befejezéséig nem állapítható meg a baleset tényleges oka."

A vasúti baleseteket is vizsgáló Közlekedésbiztonsági Szervezet és a CAF, a jármű tulajdonosa megtette a hivatalos bejelentést a próbafutásokra engedélyt adó Nemzeti Közlekedési Hatóság felé. Ők dönthetnek a további tesztek időleges felfüggesztéséről vagy részleges korlátozásáról.

Később a cég sajtóosztálya is írt nekünk. Azt mondták, hogy az ügyfélszolgálat "válasza egy olyan állásfoglalás alapján készült, amely az adott pillanatban már aktualitását veszítette".

Úgy tudjuk, hogy valóban emberi mulasztás történt, de nem a villamosvezető hibázott, hanem az üzembehelyezésnél voltak figyelmetlenek. Elfelejtettek visszakapcsolni egy megszakítót. Erre utal a BKK hivatalos közleménye is.