Hetvenegy évig senki nem tudott arról, milyen titkokat rejt egy Kossuth téri bérház negyedik emeleti lakása. Csak idén nyáron,
a lakás felújításakor, egy filmbe illő véletlen folytán derült ki, hogy a nagyszoba egyik fala álfal,
az azzal elfedett rés pedig több ezernyi, 1944-ben elrejtett dokumentumot őriz.
"Most nem beszélgetnénk, ha nem találunk a lakásfelújításnál egy repedést a falon” – mondta az Origónak a leletet felfedező német-magyar házaspár egyik tagja, Gabor Berdefy.
A férfi és felesége, Brigitta a nyáron látott neki a Kossuth téri bérházban lévő lakás felújításának.
Az egyik szoba falán felfedezett repedés miatt úgy döntöttek, mielőtt tapétáznának, megcsinálják a falat.
A kőműves egy csavarhúzót dugott a résbe, és úgy tűnt, valami puha, talán papír van mögötte. Azt hitték, hogy már a szomszéd oldalon a tapétát sértették fel, de amikor óvatosan kibontottak egy téglát, rájöttek, hogy a fal egy álfal, ami iratcsomókat rejt.
Tovább bontottuk a falat, sikerült kihúzni egy köteg papírt, majd megpillantottuk az évszámot: 1944”
- mondta Gabor Berdefy, aki szerint ekkor már biztosak voltak benne, hogy valami fontos dologra bukkantak.
Apránként kibontották a falat, ami mögül több tucat, gondosan, szorosan egymásra halmozott iratköteg került elő.
Először óvatosan nyúltak hozzá, nehogy szétmálljon, de aztán látták, hogy a levegőtlen rés meglepően jó állapotban konzerválta a papírokat. Utóbb megtudtuk,
az is segített megőrizni a dokumentumokat, hogy a lakásban láncdohányos élt,
és a füst, a nikotin is konzervált, szóval most hallottam először a dohányzás jótékony hatásáról” - nevetett a magyarul jól beszélő Gabor Berdefy.
A papírokon az "Adatszolgáltatási ív" felirat volt, és az a megjegyzés, hogy az adatszolgáltatás alapjául az I.610/1944. M.E. számú rendelet szolgál.
A bürokrata hivatkozás arra a rettegett utasításra utal, amely a csillagos házakról, vagyis a zsidók számára kötelezően kijelölt lakóhelyekről szól. E rendelet és a most megtalált adatszolgáltatási ívek vezettek nem sokkal később a zsidóság gettóba zárásához.
"Ismerjük ezt a fajta dokumentumot, az adatszolgáltatási ívből őrzünk is néhány példányt, de ilyen mennyiségben és ilyen jó állapotban még nem találkoztunk vele” - mondta az Origónak az iratokat megkapó Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója.
Kenyeres István szerint Berdefyék is a honlapjukra kitett egyik példány alapján azonosították a leletet, majd felvették a levéltárral a kapcsolatot, hogy átadják a dokumentumokat.
Fontos dokumentumnak tűntek, és féltünk, hogy eltűnnek, nem jó kezekbe kerülnek,
úgyhogy felvettük a kapcsolatot Ungváry Krisztián történésszel, aki összehozott minket Kenyeres úrral” - emlékezett vissza Gabor Berdefy.
Hozzátette: nem kaptak, de nem is kértek volna jutalmat, csak azt akarták, hogy biztonságos helyen, a nyilvánosság számára megismerhető módon őrizzék.
A levéltárnak átadott adatszolgáltatási ívek a korabeli Budapest 14 kerülete közül a XI., a XII. és a XIV. - valamint töredékesen a XIII. - kerületről tartalmaznak szinte teljes listát arról, hogy egy-egy házban hány lakás volt, kik voltak a tulajdonosai, kik a lakások bérlői, illetve bármelyikük is zsidónak tekinthető-e, vagyis viselnie kell-e a sárga csillagot.
A kanárisárga, hatágú jelzés viselése 1944. április 5-től volt kötelező a hat éven felülieknek egy 1941-es "fajvédelmi rendelkezés” szerint. Ez alapján fő szabályként
zsidónak számított, akinek legalább két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született.
Zsidónak számított az is, aki maga az izraelita hitfelekezet tagja volt, függetlenül attól, hogy felmenői zsidók voltak-e.
Ugyan a legtöbb zsidó akkoriban nem az iratok által lefedett négy fővárosi kerületben élt, a házról házra feltérképezhető nyilvántartás így is nagy jelentőségű, mondta a levéltár főigazgatója a leletről.
Kenyeres István szerint az összesen 6300 ív, ami "az ostrom előtti utolsó pillanatkép a béke állapotáról”, a teljes budapesti lakásadat mintegy 20 százaléka.
A budapesti zsidóságot az ívek kitöltése után, 1944 júniusában költöztették csillagos házakba.
Ezt készítette elő Budapest helyettes polgármesterének 1944. május 30-i rendelete valamennyi fővárosi lakás és bérlő összeírásáról. Az összeíráshoz kiadott és június 1-jén szétosztott adatszolgáltatási íveket 24 órán belül kellett kitölteni.
A nyomtatványokon a lakások lakbérét, szobaszámát, utcai vagy udvari fekvését is fel kellett tüntetni.
Eddig úgy véltük, hogy az ívek – néhány példány kivételével – nem maradtak fenn,
és feltételeztük, hogy - miként a székesfőváros lakásügyi ügyosztályának teljes, második világháború alatti anyaga - ezek is megsemmisültek a Városháza bombázásakor” - mondta Kenyeres István.
A Berdefy házaspárnak ötlete sincs, hogyan kerülhettek a láthatóan a jövő számára való megőrzés gondosságával elzárt iratok a fal mögé. A levéltárosok és a történészek azt valószínűsítik, hogy a Városháza lakásügyosztályától a lakásügyi kormánybiztossághoz kerülhettek az adatszolgáltatási ívek. Az épületben a kormánybiztosság éppen ezt a lakást, illetve egy másikat használta irodaként.
Két zsidó lakást utaltak ki a kormánybiztosságnak a Magyar Kőszénbánya Rt. nyugdíjintézetének bérházaként épült Kossuth téri épületben. Vélhetően a kormánybiztosság rejthette el a papírokat, miután minden állami szerv utasításba kapta, hogy 1944. december elejéig irataikat rejtsék el, semmisítsék meg, vagy vigyék magukkal.
A fal mögött megtalált iratok 61 kilót nyomtak - mondta Gabor Berdefy, aki szerint ezek után végigkopogtatták a többi falat is, hátha még máshol is találnak valamit.
Több álfalat nem, egy rejtett ajtót azonban találtak.
Az ajtó a szomszéd lakásba, az egyik szekrény háta mögé vezetett, és a rejtély megoldása pofonegyszerű: a lakásokat korábban irodaként egybenyitották, később szétválasztották.
A dokumentumok Kenyeres István szerint "hihetetlenül jó állapotban” maradtak fenn, ami ritkaság, mert a korszakban keletkezett, rossz minőségű papíron fennmaradt dokumentumok a gondos tárolás ellenére is rossz állapotúak szoktak lenni. A Szálasi-per anyagain például az utóbb kivégzett nemzetvezető saját kezű, ceruzával írt megjegyzései 15-20 éve még látszódtak, ma már alig-alig.
Ráadásul a háborús évek hiánygazdálkodása miatt akkoriban a papír is rossz minőségű volt: magas lignintartalma miatt gyorsan savasodott. Jelen esetben viszont a vakolatban lévő mész a szén-dioxid hatására kivált, és vékony, krétaporszerű réteget vont az ívekre, amelyek közül néhány elszakadt ugyan, de 90 százalékuk jó állapotú maradt.
A 6300 iratot most a Budapest Főváros Levéltárában tisztítják, vasalják és ragasztják, majd ha ezzel végeztek, akkor a tervek szerint savtalanítják,
digitalizálják az állományt, hogy aztán nyilvánosan megismerhetővé, kutathatóvá tehessék.
A főigazgató szerint ehhez a munkához mintegy 7 millió forintra lenne szükség, ezért a Nemzeti Kulturális Alaphoz fordult rendkívüli támogatásért.