Gyurcsány körszakállát nem mertük megszagolni

CÖF, plakát
2015.10.05.
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc, Kunhalmi Ágnes, Vona Gábor és Fodor Gábor arca és szavai színesítik az olimpiai park előtt sétálók útját. Kunhalmi Ágnes kiáll a szavai mellett, de nem vizuálisan. Valaki szerint segíteni kell a menekülteken. Más már készül a háborúra.
Vágólapra másolva!

„Nézem, hogy mit kell az éjjel levizelni” – mondja egy öltönyös, napszemüveges, 50-es férfi, aki egy fekete Mercedesből szállt ki megnézni a plakátokat, amiket a CÖF rakott ki a Parlamenttől nem messze az Olimpiai park elé hétfőn délelőtt.

Gyurcsány és Vona is

A plakátokon ellenzéki politikusok szerepelnek.

Egy kalap alá vették a baloldaliakat és Vona Gábort.

A politikusok szájából szövegbuborékok állnak ki. Bevándorlásügyi idézetek állnak bennük. Ilyenek, hogy „A bevándorlás álprobléma, a Fidesz kreálta – Kunhalmi Ágnes”, vagy „Az iszlám az emberiség utolsó reménysége – Vona Gábor”. És persze minden plakátra jutott egy fénykép, amin sok migráns bont rendet, vagy csak néz ijesztően.

Ami kimaradt

"Európában ma sok helyen félnek az iszlámtól, sőt van, ahol ellenségnek tekintik. Magyarország azonban nem ilyen ország, Magyarország az iszlámot az emberiség egyik nagy szellemi és lelki alkotásának tekinti, az iszlámról is a tisztelet hangján beszélünk" - Orbán Viktor, június 5.

"Mi hiszünk a kulturális diverzitásban, a kultúrák közötti különbözőséget tiszteletben kell tartani, ezért amikor egy másik kultúrához tartozó országról van szó, mindig a tisztelet hangján beszélünk" - Orbán Viktor, június 5.

Csizmadia László CÖF-elnök a megnyitón azonban felidézte, hogy eddig – embercsempészek segítségével – már 300 ezer illegális bevándorló lépte át a magyar határt. Arra figyelmeztetett, hogy ha az európai vezetők nem cselekszenek időben, akkor a most ismert Európa el fog tűnni, az illegálisan, tömegesen érkezők befogadása

az európai keresztény civilizáció megsemmisüléséhez

vezethet.

Az öltönyös férfi Gyurcsány Ferenc plakátját akarta éjjel levizelni. Megkérdeztük, hogy a drámai tett magának a plakátnak szól (azaz ellenzi a mondanivalóját), vagy Gyurcsány személyének (azaz szimpatizál az akcióval), de nem válaszolt. Akárhogy is, valaki már megelőzte őt a vandálkodással, és végigkente a volt miniszterelnök plakátját a keze ügyébe eső barna anyaggal.

Álprobléma? Fotó: M. Schmidt János - Origo

A bevándorlás álprobléma

Kunhalmi Ágnes személyesen jött ki megnézni a plakátokat. Azt mondta, hogy most is egyetért azzal, amit akkor mondott, tehát továbbra is kiáll amellett, hogy a bevándorlásprobléma a Fidesz kreálmánya.

„Nincs ugyanis olyan, hogy bevándorlásprobléma.

Szerinte januárban is rengeteg ember lépte át a határt, csak akkor nem volt hírverés körülötte, nem is zavart senkit. A pánik a plakátkampánnyal kezdődött, és a Fidesz azóta is megtesz mindent azért, hogy fenntartsa. Ezzel terelik el a figyelmet arról, hogy egyáltalán nem kormányoznak. Csak a kampány van, pedig nincsenek választások – mondta Kunhalmi.

Kunhalmi Ágnes nem állt oda, csak ide Forrás: Origo

Megkérdeztük a politikust, hogy beállna-e a plakát elé, a szövegbuborék alá egy fénykép erejéig, hogy így demonstrálja: kiáll a szavai mellett.

Erre azonban nem volt hajlandó.

„Ezzel ugyanis igazolnám a plakát mondanivalóját.” Csak az olimpiai karikák előtt volt hajlandó modellt állni.

Nem tudjuk elképzelni, min mentek keresztül

A járókelőknek megoszlott a véleményük az akcióról. „Pártpolitika” – mondja egy hosszú hajú férfi, aki egy pohár gépi kávét kavargatva nézte a képeket. "Szomorú, hogy erre használják mások nehéz sorsát." Neki nincs baja a migránsokkal, sőt megérti őket. „Mi itt el sem tudjuk képzelni, min mehettek keresztül.” Szerinte szép dolog segíteni nekik, a menekültek nagy számát viszont ijesztőnek tartja.

Gyurcsány körszakállát nem mertük megszagolni Fotó: M. Schmidt János - Origo

Kommunizmus a Nyugat szolgálatában

„Azért mondták a Gyurcsányék ezt a sok baromságot, hogy megfeleljenek a Nyugatnak” – véli egy kutyát sétáltató, nyugdíjas férfi. Szerinte a kommunisták már csak ilyenek, és mindig is ilyenek voltak.

„No és a hidegháború?” - kérdezzük. „Az más” – feleli, de nem megy bele a részletekbe.

A bevándorlásból viszont baj lesz szerinte. Még háború is lehet. „Miért?” – kérdezzük. „Mert sokan vannak.”