Gyurcsány Ferenc: Én voltam a célpont

Gyurcsány Ferenc
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a Sukoró-ügyben szerdán hozott ítéletek azt mutatják, hogy az igazságszolgáltatás egy része törvénytelenül, politikai elvárásoknak eleget téve működik.
Vágólapra másolva!

A Demokratikus Koalíció elnöke pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján a diktatúrákra jellemző súlyos bűncselekménynek nevezte, hogy a hatalom a bíróságot felhasználva bebörtönzi ellenfeleit. Gyurcsány Ferenc azt mondta, a Sukoró-ügyben egyértelműen az ő elítélése volt a célpont, azonban ez nem sikerült, és ezért a nála védtelenebb, gyengébb Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját és Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját ítélték letöltendő börtönbüntetésre.

Gyurcsány Ferenc Forrás: Csanádi Márton - Origo

A volt kormányfő úgy fogalmazott, az ítélet meghozatalában részt vevők tette nem fog következmények nélkül maradni, ugyanis a hatalom bukását követően tisztességes eljárásban bizonyítják majd bűnösségüket.