Ártatlannak vallotta magát a kongói Terminátor

Kongói Demokratikus Köztársaság, Ntaganda Bosco 2009-ben
Vágólapra másolva!
Ártatlannak vallotta magát a kongói lázadók háborús bűnökkel vádolt korábbi vezetője Bosco Ntaganda a Nemzetközi Büntetőbíróság előtt, Hágában.
Vágólapra másolva!

A 18 pontot tartalmazó vádirat szerint bűnös volt több mint 2000 ember – köztük gyerekek – meggyilkolásában, de nemi erőszakkal és gyermekkatonák toborzásával is vádolják. A Terminátor becenévre hallgató Gen Ntaganda ügye az egyik legösszetettebb a Nemzetközi Bíróság történetében. - írja a BBC.

Ntaganda Bosco 2009-ben Forrás: AFP

A 41 éves vádlott különböző lázadó csoportokban és a Kongói Demokratikus Köztársaság hadseregében is harcolt. 2003-ban és 2004-ben több mint 800 ember megölésében vehetett részt, amikor katonáival több falut is megtámadtak. Nemi erőszak mellett azzal is vádolják, hogy szexrabszolgákat is tartott, akikkel egy tanú elmondás szerint „azt csináltak, amit csak akartak".

Emberi jogi szervezetek a bíróság előtt ünnepeltek, miután szerintük Ntaganda pere azt mutatja, hogy még a legerősebb diktátoroknak is felelni kell a tettükért.

Gen Ntaganda 2013-ban adta fel magát az amerikai nagykövetségen a ruandai fővárosban, Kigaliban. Ekkor már hét éve érvényben volt ellene a nemzetközi elfogatóparancs.