A hőség megszűnésének pontos menetrendje

autó esernyő esős IDŐJÁRÁS KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ ÖLTÖZÉK KIEGÉSZÍTŐ SZEMÉLY személyautó utas eserny?? es??s ID??JÁRÁS ÖLTÖZÉK KIEGÉSZÍT?? Budapest, 2015. július 8.
A felhőszakadás miatt a Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest között nem közlekedő 3-as metró Ecs
Budapest, 2015. július 8. A felhőszakadás miatt a Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest között nem közlekedő 3-as metró Ecseri úti állomásánál utasok várják, hogy autósok felvegyék őket 2015. július 8-án. MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Szerdáig még marad a tikkasztó meleg, aztán fokozatosan enyhül a hőség. Ebben nagy szerepe lesz a várható esőknek és a sok helyen erős szélnek. A hét végére már jócskán harminc fok alá esik a maximum hőmérséklet.
Vágólapra másolva!

A koponyeg.hu heti előrejelzése szerint kedden zavartalanul napos, száraz időre számíthatunk. A délnyugati szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. Reggel általában 15 és 20 fok között alakul a hőmérséklet, de a nagyvárosokban és a vízparti településeken ennél melegebb lehet. Napközben marad a rekkenő hőség 34 fok körüli maximumokkal.

Szerdán eleinte csak az Alpokalján, este már a Kisalföldön is erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és zápor, zivatar is kialakulhat. A szél északnyugatira fordul és megélénkül, északnyugaton meg is erősödik. Az Észak-Dunántúlon megszűnik a hőség, itt már csak 25 és 29 fok között alakul a hőmérséklet csúcsértéke, de az ország nagyobbik részén még tikkasztó meleg lesz 30-35 fokkal.

A hétvégére más szükség lesz az esernyőkre Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Csütörtökre a napsütést főleg a Dunántúlon és északon zavarják gomolyfelhők. Ezeken a tájakon elszórtan fordul elő zápor, zivatar. Élénk, zivatarok környezetében viharos lesz az északnyugati szél. Már a középső tájakon is 30 alá eshet a hőmérséklet, a Tiszántúlon még 30 fok feletti maximumokat mérhetünk.

Pénteken hajnalban és reggel még több helyen lehet zápor, néhol zivatar, napközben csökken a felhőzet. Erős lesz az északnyugati szél. Az ország nagy részén 21 és 28 fok között alakulhat a délutáni órák hőmérséklete, de a Tiszántúlon még mindig lehet 30-31 fok.

Szombaton borongós, szeles idő lesz. Keleten is véget ér a hőhullám: délután 23-28 fokos mérsékelt meleg valószínű.

Vasárnap a jelenlegi modellfutások szerint borús lesz az idő és többfelé fordulhat elő eső, záporeső. Több helyen 20-22 fok alatt maradhat a csúcshőmérséklet. Erős lesz a szél is