Vágólapra másolva!
A Magyarországra 2012-ben illegálisan érkezett iraki férfi korábban már rátámadt hivatalos személyre, emiatt az év eleje óta a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság fogdájában ült. Ezúttal akkor támadt az őt kísérő rendőrre, amikor a cellájába visszatért. Törni-zúzni kezdett, a TEK állította le.
Vágólapra másolva!

Őrjöngő illegális bevándorlót kellett megfékeznie Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységeinek kedden. A TEK közlése szerint az iraki férfi még 2012-ben jött illegálisan Magyarországra.

Meggyűlt a baja a hatósággal

Azóta a hatóságok több eljárást is indítottak ellene, mert az őrzött szálláson hivatalos személy elleni erőszakot követett el, és rátámadt a szállítását végző rendőrökre is. A férfit 2012 végén egyszer már kiutasították az országból, de 2013 őszén újra felbukkant Magyarországon.

A férfit 2015 eleje óta tartották fogva a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság fogdájában, mivel ismét eljárás indult ellene hivatalos személy elleni erőszak és rongálás miatt. Az őrizetben lévő bevándorló akkor támadt az őt kísérő rendőrre, amikor visszakísérték a zárkájába.

Ön- és közveszélyesnek tűnt

Ellökte az egyenruhást, majd a zárkájában őrjöngeni kezdett, kitörte az ablakot, és összetörte a bútorokat. Mivel önmagára és másokra is veszélyesnek tűnt, a rendőrség a TEK bevetését kérte.

A Terrorelhárítási Központ műveleti egysége néhány perc alatt megfékezte a férfit Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A terrorelhárítók leszerelték a férfit, majd átadták a rendőröknek. A férfi nem sérült meg.