A miniszter megnézi az öt és fél milliárd helyét

Vágólapra másolva!
Sajtóbejáráson mutatják be, hogyan újítják föl a Budai Vigadót. A Magyar Közlönyben júniusban jelent meg, hogy 5 és fél milliárd forintot fordítanak erre a célra.
Vágólapra másolva!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn közölte, hogy kedden Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének és Kelemen Lászlónak, a Hagyományok Háza főigazgatójának részvételével sajtóbejárást tartanak a Budai Vigadó épületében.

A Hagyományok Házának helyt adó Budai Vigadó épülete 2012-ben Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A Budai Vigadó felújításának támogatásáról idén nyáron döntött a kormány. Az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg. Eszerint 2015-ben 299 millió forintot biztosítanak erre a költségvetésből. A beruházásra jövőre majdnem 2,5 milliárdot, 2017-ben 1,7 milliárdot, 2018-ban pedig 1 milliárdot szán a kabinet.

Az épület az I. kerületben, a Corvin tér 8. alatt található Forrás: MTI/Simó Endre

A Budai Vigadó belső felújításának első szakasza még 2013 szeptemberében fejeződött be. Akkor több mint 100 millió forintot költöttek mintegy 1019 négyzetméternyi tér megújítására. Mint Halász János akkori kultúráért felelős államtitkár a projektzárón elmondta: már kerekesszékkel is megközelíthető a színházterem, hiszen 68 millió forintból új, akadálymentesített lift, továbbá mosdó is épült. A kívülről néhány évvel ezelőtt felújított épület belső részei nagyon rossz állapotban voltak, ezért a támogatás többi részét ezek egy részének korszerűsítésére fordították – hangzott el a 2013-as sajtótájékoztatón.