Kötelező emlékezni a roma holokausztra

Budapest, 2015. augusztus 2.
Danyi Béla holokauszt-túlélő a Roma Polgári Tömörülés megemlékezésén, amelyet a roma holokauszt 71. évfordulója alkalmából tartottak a budapesti Roma Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központban 2015. augusztus 2-á
Budapest, 2015. augusztus 2. Danyi Béla holokauszt-túlélő a Roma Polgári Tömörülés megemlékezésén, amelyet a roma holokauszt 71. évfordulója alkalmából tartottak a budapesti Roma Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központban 2015. augusztus 2-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Segíteni kell a cigány közösség felemelkedését, és kötelező emlékezni az őket is sújtó holokusztra – mondta a Miniszterelnökség államtitkára az augusztus 2-i emléknapon. A porrajmos évfordulóján az ellenzéki pártok is felidézték a 71 éve történt szörnyűségeket.
Vágólapra másolva!

1944. augusztus 3-ára virradóra több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg SS-katonák az auschwitzi haláltáborban.

Erre tömeges népirtásra, lovari nyelven porrajmosra emlékeznek 1972 óta minden év augusztus 2-án a túlélők, civil és politikai szervezetek.

Feladat az emlékezés

Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség államtitkára a Roma Polgári Tömörülés rendezvényén beszélt a múltról:

a politikus kötelezőnek nevezte az emlékezést,

a tragédiával történő szembenézést. Hozzátette, hogy roma közösség ma is az alkotóerő kiapadhatatlan forrása.

Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke beszédet mond a szervezet megemlékezésén Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Takács Szabolcs azt is kiemelte, hogy a többségnek segítenie kell a cigányság felemelkedését.

Nagyon rossz döntés volt

A rendezvényen felszólalt Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete, aki a romák és a zsidók sorsának közös pontjaként beszélt a holokausztról.

Danyi Béla holokauszt-túlélő a Roma Polgári Tömörülés megemlékezésén Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Hangsúlyozta: nap mint nap emlékezni, emlékeztetni kell és az új generációknak is el kell mondani, hogy a holokauszt egy döntés volt,

Az utolsó nemzedék

Hegedüs István, Az Országos Roma Önkormányzat elnöke emlékeztetett :

a mostani az utolsó generáció,

Langerné Victor Katalin, az EMMIállamtitkára megkoszorúzza az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) falára visszahelyezett emléktáblát a szervezet megemlékezésén Forrás: MTI/Máthé Zoltán

amelynek még lehet vagy lehetett élő kapcsolata olyanokkal, akik megélték a második világháborút. Éppen ezért a mi felelősségünk hogy a jövő generáció tagjai hogyan fogják értékelni, megítélni a történelmi eseményeket ˜– vélte az ORÖ vezetője.

A szó is árthat

Szél Bernadett és Schiffer András, az LMP társelnökei közleményükben azt írták, hogy az emberi méltóságot nem csupán a fizikai erőszaktól kell megvédeni, hanem az írásban, szóban vagy akár politikai propaganda során elkövetett sérelmektől is. Úgy fogalmaztak:

mindenki árt Magyarországnak, aki konfliktust szít egyes társadalmi és etnikai csoportok között.

Nem csak a fizikai bántalmazástól kell tartani, a verbális agresszió is sokat árthat Széll Bernadett szerint Forrás: Origo

Számításból bélyegeznek

Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyűlölet, a diszkrimináció, a rasszizmus ma is jelen van, és most is

vannak, akik aljas politikai számításból megbélyegzik a romákat,

indulatokat szítanak és uszítanak ellenük és más kisebbségek, kiszolgáltatott csoportok ellen.