A felcsúti stadionba küldenék a menekülteket

Vágólapra másolva!
A felcsúti Pancho Arénába telepítene menekülttábort Martonfa lakossága – derül ki a Jobbik szombati közleményéből.
Vágólapra másolva!

Vitát tartottak

Martonfa lakossága szombaton vitázott a helyi polgármesteri hivatalban arról a kormányrendeletről, amely a települést jelöli ki ideiglenes menekülttábor létesítésére.

A sátortábor egy közművekkel el nem látott mezőgazdasági területen valósulna meg, közel a település lakott belterületéhez

- olvasható az ellenzéki párt közleményében.

A volt honvédségi lőtér a Baranya megyei Martonfa határában. A Magyar Közlönyben július 31-én megjelent kormányrendelet szerint a területre ideiglenes befogadóállomást terveznek bevándorlók számára. Forrás: MTI/Sóki Tamás

A lakosság egyhangú szavazatával támogatta a polgármester és a Jobbik kezdeményezését, amely szerint a tervezett menekülttábor a felcsúti Pancho Arénában valósuljon meg.

A megyei közgyűlés elnöke sem tudta

A Jobbik közleményéből az is kiderül, hogy megdöbbentőnek tartják, hogy megkeresésükre a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke azt mondta: nem tudott a kormány erre vonatkozó szándékairól. Érthetetlennek tartják a helyszín kijelölését is, hiszen a határtól 60 kilométerre lévő zsáktelepülésről van szó.