150 milliót kap az államtól a Nemzeti Vágta

Molnár Gyöngyi Budapest, 2014. szeptember 21.
Az első helyezett Molnár Gyöngyi, Tahitótfalu lovasa a Nemzeti Vágta döntőjében Budapesten, a Hősök terén 2014. szeptember 21-én 2014. szeptember 21-én.
MTI Fotó: Beliczay László
Budapest, 2014. szeptember 21. Az első helyezett Molnár Gyöngyi, Tahitótfalu lovasa a Nemzeti Vágta döntőjében Budapesten, a Hősök terén 2014. szeptember 21-én 2014. szeptember 21-én. MTI Fotó: Beliczay László
Vágólapra másolva!
150 millió forint egyszeri támogatást kap a kormánytól az idei Nemzeti Vágta. Ha nem költik el mindet, a maradékot vissza kell adni. 
Vágólapra másolva!

Egy, a Magyar Közlönyben megjelent pénteki kormányhatározat szerint 150 millió forinttal támogatja a kormány a Nemzeti Vágta 2015-ös futamát. A pénzt a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból adják és, ha a szervezők nem költik el mindet, a maradékot vissza kell adniuk.

Ez a kép egy korábbi Nemzeti Vágtán készült Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az idei Nemzeti Vágta szeptember 18-a és 20-a között lesz a Budapesti Hősök terén.