Orbán Viktor napszemüvege és a migránsok

menekültek keleti pályaudvar 73-as troli
Vágólapra másolva!
Egy olcsó napszemüvegről, egy közvélemény-kutatásról és sok-sok menekültről szóltak a hét hírei. Kiderült, hogy melyik egyetemeket akarja megszüntetni a kormány, és egyenruhások motoztak egyenruhásokat.
Vágólapra másolva!

Az idő lehűlt, a nap hosszú időre elbújt a felhők mögé, a hét elején mégis rengetegen beszéltek egy napszemüvegről. Ráadásul egy filléres darabról. A magyar miniszterelnökről a saját Facebook-oldalán jelent meg egy fotó, amelyen napszemüvegben látható Tusványoson.

A szokatlanul sportos kiegészítőről szerdára szinte mindent megtudott a sajtó: Orbán a horvátországi nyaralásán vette a szemüveget, a gyermekei tiltakozása ellenére, nagyon olcsón, nagyjából 2500 forintnak megfelelő euróért.

Orbán Viktor és a szemüveg Forrás: Facebook/Orbán Viktor

A menekültek másra költenek

Ez az ár azóta tűnik különösen alacsonynak, amióta tudjuk, hogy mennyibe kerül a Szeged–Budapest fuvar autóval egy menekültnek, ha úgy dönt, hogy embercsempészek szolgálatait veszi igénybe. Majdnem százszor annyiba, mint Orbán napszemüvege. Szerdán két férfi Szeged határában azt mondta négy szír állampolgárnak, hogy 750 euróért, azaz nagyjából 230 ezer forintért elviszik őket a fővárosba. A szírek belementek a dologba, de rosszul jártak: még Szegedet sem hagyták el, amikor a csempészek gázriasztópisztolyt fogtak rájuk, és a pénzüket követelték. Miután kirabolták a szíreket, kirakták őket a kocsiból.

A menekültek végül rendőri segítséget kértek, a nyomozók pedig még aznap elfogták az egyik rablót Hódmezővásárhelyen.

Gumikesztyűt a vasutasoknak!

Az egyik vasutas szakszervezet, a VDSZSZ Szolidaritás a vasúttársaságot szeretné költekezésre bírni. Az érdekvédők nyílt levélben követelték, hogy a MÁV-Start Zrt. adjon gumikesztyűt és légzésvédő maszkot a menekültekkel sűrűn találkozó dolgozóknak, főleg a jegyvizsgálóknak. Azzal indokolták ezt a követelésüket, hogy amikor kedden késő este hasmenésre panaszkodó menedékkérőket vittek kórházba a Nyugati pályaudvarról, a helyszínen intézkedő rendőrök is használtak ilyen védőfelszereléseket.

A vasúttársaság szerint viszont a vonatokon nem nőtt a fertőzésveszély, amióta megjelentek a menekültek. Amikor csütörtökön a Keleti pályaudvarnál razziáztak a rendőrök, már nem mindegyikük viselt gumikesztyűt.

Van, akin van kesztyű, van, akin nincs Fotó: Polyák Attila - Origo

Sok a bizonytalan szavazó

A VDSZSZ Szolidaritás szakszervezettel ellentétben a választók nem félnek a menekültektől. A kormány hiába épít kerítést a magyar–szerb határra, hiába plakátolta tele az országot menekültellenes üzenetekkel, a teljes népesség körében a Fidesz–KDNP kicsivel népszerűtlenebb lett: az áprilisi 23 százalékról 22 százalékra csökkent a kormánypárt támogatottsága – derült ki a Tárki felmérésének legfrissebb adataiból. Igaz, hogy míg ők tudtak javítani egy százalékot a pártválasztók körében, Gyurcsány Ferenc pártjának, a Demokratikus Koalíciónak még ez se sikerült. A Fidesz az áprilisi 38 után júliusban 39 százalékon állt a biztos szavazók között, a Demokratikus Koalícióra viszont áprilisban még 9 százalék szavazott volna, júliusban csak 8 százalék. A DK a teljes népesség körében 5 százalékról 4 százalékra csúszott vissza.

A Tárki adatai szerint a népszerűségi mutatókban csak a statisztikai hibahatáron belüli 1-2 százalékos változások történtek, 5 százalékkal, 40-ről 45 százalékra nőtt viszont a bizonytalanok aránya.

Egyetemek, biztosok

Népszerűségi lista helyett egy egészen más jellegű felsorolással állt elő a Felsőoktatási Államtitkárság. Elmondták, hogy melyik egyetem és főiskola maradhat meg, és melyek szűnnek meg. Végső döntés ugyan csak augusztus végén lesz, de ha minden a tervek szerint alakul, akkor gyökerestül átalakul az egyetemek és a főiskolák struktúrája. A legnagyobb változás
a Nyugat-magyarországi Egyetem megszűnése lenne.

A Nyugat-magyarországi Egyetem megszűnik Forrás: MTI/Nyikos Péter

Egyetemből tehát várhatóan kevesebb lesz, miniszteri biztosból viszont már most több van. Két új miniszteri biztost nevezett ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere – derült ki a kedden megjelent Hivatalos Értesítőből. Miniszteri biztos lett Gyetvai Árpád, aki a PPP-konstrukcióban megvalósult felsőoktatási létesítmények kiváltásával kapcsolatos feladatokért felelős. Maruzsa Zoltánt is miniszteri biztossá nevezték ki, ő felel majd például az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. feladatainak az Oktatási Hivatalba (OH) történő átvételéért.

Elfogták a vámosokat

Ha a miniszteri biztosok száma nem is csökkent, korrupt pénzügyőrből már kevesebb van Magyarországon. A Központi Nyomozó Főügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 18 pénzügyőrt hallgatott ki gyanúsítottként a záhonyi cigarettacsempészet ügyében.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben a főügyészség 25 helyszínen tartott házkutatást.

A gyanúsítottakat a TEK fogta el, az akcióról videó is készült: a nem mindennapi felvételen egyenruhások motoznak egyenruhásokat.

A cigarettacsempészet ügyével akkor kezdett el komolyan foglalkozni a kormány, amikor az Origo.hu megírta, hogy a magyar hatóságok is érintettek az ügyben.