Bírósághoz fordul a Golgota tulajdonosa

munkacsy trilogia
A Munkácsy-trilógia: a Krisztus Pilátus előtt, az Ecce Homo és a Golgota
Vágólapra másolva!
Bíróságra viszi a Golgota ügyét Pákh Imre, ha az állam végigviszi a védetté nyilvánítási eljárást - mondta az Egyesült Államokban élő műgyűjtő ügyvédje.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság pénteki számában megjelent írás szerint Holló Gábor ügyvéd azt mondta: jogi úton megtámadják a Munkácsy-kép védetté nyilvánítási eljárását, mivel

álláspontjuk szerint a magyar államnak nincs joga megtiltani a Golgota tulajdonosának, hogy a képet kivigye az országból.

Közlése szerint jogi álláspontjukat egy levélben ismertették a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központtal, választ azonban még nem kaptak.

A Munkácsy-trilógia: a Krisztus Pilátus előtt, az Ecce Homo és a Golgota Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az ügyvéd arra kitérő választ adott, hogy terveznek-e büntetőjogi lépéseket az ügyben, szerinte az érintett feleknek egy ésszerű, tisztességes megállapodást kellene kötniük - olvasható a Népszabadságban. Az Origo is megírta korábban, hogy perre is kész a Golgotáért Pákh Imre.