Nyár végére pótolhatják a kieső Gripeneket

Hende Csaba, 2015.06.26.
Kecskeméten mutatják be a Magyar Honvédség légi utántöltő képességét, a Gripen vadászrepülőgépek légi utántöltésének begyakorlását, és a felkészülést a Baltic Air Policing nemzetközi szerepvállalásra.
Vágólapra másolva!
Zárt ülésen adott tájékoztatást Hende Csaba honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség repülőinek a közelmúltban történt baleseteiről az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában hétfőn.
Vágólapra másolva!

A kiképzés miatt hiányzik

A több mint három órán tartó ülés után a miniszter elmondta: a Magyar Honvédség két Gripenjének - akár időleges - kiesése elsősorban a pilóták kiképzésében okoz gondot. Ennek megoldására alapvetően

a Gripeneket gyártó svéd partnerrel folynak tárgyalások, és remélhetőleg a nyár végére megoldják az ügyet

- tette hozzá.

Hende Csaba szerint nyár végére minden kiderül Fotó: Polyák Attila - Origo

Hende Csaba azt mondta:

a felelősségről és az anyagi következményekről még korai lenne beszélni, a végső vizsgálati eredmények őszre várhatók.

A miniszter kiemelte továbbá, hogy a két Gripen és egy JAK-52 típusú gép májusban és júniusban történt baleseteiben hősies pilótamagatartásokat láttak, és szerencsére egy embert sem vesztettek el. Az MTI kérdésére elmondta:

a legutóbbi gyakorlórepülő-balesetben megsérült pilóta jelenleg is mélyaltatásban van, de fel fog épülni.

Van elég pilóta

Vadai Ágnes DK-s politikus szerint a honvédelmi tárcának el kellene gondolkoznia a külföldi feladatok vállalásán. Megjegyezte: hallani olyan híreket, hogy Kecskemét környékén az ottani cégek elszívták a munkaerőt, így már a pilótahiány is problémát okozhat. A független képviselő hangsúlyozta: a két Gripenből az egyik "megsemmisült", a másikat még vizsgálják, de jelenleg a 12 (+2 gyakorlórepülőgépből) csak 11+1 gépe van a honvédségnek.

Vadai Ágnes a pilóták és a gépek száma miatt aggódott Forrás: MTI/Kovács Tamás

Erre reagálva Hende Csaba azt mondta:

a Gripen-program kezdete óta összesen három Gripen-pilóta távozott,

2010-hez képest egyharmadával nőtt a pilóták száma. Hangsúlyozta továbbá, hogy 2010 áprilisához képest 2015 júliusában a Gripen-pilóták átlagilletménye 75, a műszaki állományé pedig 73 százalékkal lett magasabb.

Egyesek szerint véletlen, mások szerint nem

Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke azt hangsúlyozta: az ülésen elhangzottak alapján semmi nem igazolja, hogy a három baleset között lenne összefüggés. Demeter Márta MSZP-s képviselő viszont úgy fogalmazott: ezeket az incidenseket nem lehet fatális véletlenek sorozatának nevezni, valamilyen rendszerszintű problémára utalnak.

Egy Gripen vadászrepülőgép Kecskeméten Fotó: Polyák Attila - Origo

Ahogyan arról az Origo beszámolt, a magyar légierő egyik Gripen vadászgépe május 19-én Csehországban túlfutott a leszállópályáján és összetört. Egy másik Gripen pedig június 10-én Kecskeméten az orrfutó hibája miatt a hasán szállt le. A pilóták mindkét esetben katapultáltak.